Ágyúk, mozsarak. A tűzfegyverek hatása az erődítésre
Ágyúk, mozsarak. A tűzfegyverek hatása az erődítésre
Nem tudunk bizonyosat arról, hogy ki találta fel a lőport, azt azonban biztosan tudjuk, hogy a kínaiak már a XI. században használtak kezdetleges ágyúkat, egy francia krónikás pedig annak tulajdonította az angolok győzelmét 1346-ban Crécynél, hogy tüzérséget vetettek be a franciák ellen. Ezeknek a kezdetleges, ormótlan szerkezeteknek a valódi értéke igen korlátozott lehetett, mert nehezek voltak, gyakran fölrobbantak; végtelenül csekély volt a tűzgyorsaságuk. Nagyobb lehetett a morális hatásuk, mint a pusztító képességük. A korai ágyúknak a várostromok során vették leginkább hasznát. A középkori erődök építői hihetetlenül leleményesek voltak a lőrésekkel áttört, oromzatsoros, vizesárokkal védett falak emelésében. Az ostromgépek köveket hajítottak át a falakon, vagy nagy erővel döngették a kapukat, az ágyúk azonban szétlőtték a várfalakat és a tornyokat.
Az új fegyver tehát elsősorban az erődítés területén éreztette hatását. Az ostromtüzérség lövedékeinek a régi falrendszerek már nem tudtak ellenállni, de a védők ágyúinak elhelyezésére sem voltak alkalmasak. Új erődítési rendszerekre 46volt szükség: az erődítményeket úgy kellett kialakítani, hogy a falak a lehető legkisebb felületet mutassák az ostromlók felé, és hogy erős tüzérséget lehessen elhelyezni a sáncokon. A feladatot a tervezők többféleképpen oldották meg, számos erődítési rendszer jött létre. Közülük a legjobbnak az itáliai rendszert tartották, amelyet később a franciák és a németek is átvettek, majd tökéletesítettek.
Elsősorban csökkentették a falak magasságát és növelték vastagságukat. A tornyokat, rondellákat alacsonyabbra építették, megnövelték az átmérőjüket, ezáltal több ágyú befogadására váltak alkalmassá. A korábbi várfalak mögé földsáncot emeltek, ami azokon is lehetővé tette ágyúk elhelyezését. Később a földsáncok már a falakat is feleslegessé tették. A németek a rondellákat fejlesztették tovább, és a várárok mélységéig vitték őket a várfal elé. A rondellák így majdnem önálló erődökké váltak, és nem csak a falak előterét, de a várárkot is oldalazni lehetett belőlük. A rondellarendszerből kialakított tartós erődítési rendszert olasz rendszernek (iskolának) nevezték. Ez az iskola képviselte az átmenetet a régi, kőfalas erődítési mód és az új, földsáncokból álló rendszer között. Az olasz erődítés jó talajnak bizonyult újabb, még alaposabban kimunkált, tartós erődítési rendszerek kialakításához.
