172. TISZA KÁLMÁN KÉPVISELŐ
Barabás-ünneplő Nagyvárad városból szívünk minden meleg érzésével üdvözöljük a hon legifjabb atyját, nemes Abrudbánya város követét, mi generálisunkat, Tisza Kálmánt…
Emlékezünk nagyon a híres napra. Vad mámoros öröm tombolt Nagyvárad utcáin, s komor, váratlan gyász borult sokunk szívére. De a láz megejtett, de a mámor ragadós volt. A történelem levegőjét éreztük, s az esemény nagysága kápráztatott bennünket. Akkor azt hittük, akkor azt írtuk: consummatum est…
És nem így volt, mert nem lehetett így. A világot nem a meglepetések, nem a nagy váratlanságok kormányozzák, hanem a fejlődés, a haladás okos törvénye. Ez a törvény nem engedheti azt, hogy egy őt kifejező, eredményes, gyönyörű élet bezáródjék egy ötlettel, egy kázussal, melyből az egymást szülő okok hiányoztak, s nem engedhette azt, hogy hiányosság legyen egyik kis terrénumán, mely magyar életnek neveződik.
Nem vagyunk Mekkára esküvő fanatikus hívők. Jó a szemünk, látunk. És sok siralmast, sok szomorúat látunk. – Nekivadult visszafutását a magyar életnek – régen tudjuk és írjuk – nem fogja megállítani Tisza Kálmán. Megáll, ha megáll, magától. Sokig nem tarthat a reakció, nem is tartott soha.
De Tisza Kálmánnak mégis bent kell lennie a magyar parlamentben. Bent kell lennie aggon, szomorúsággal a szívében, betegen… Bent kell lennie mindig. A modern, parlamentális Magyarország legnagyobb élő alakjának akkor sem szabad a parlamentből hiányoznia, mikor az a parlament s mikor a közélet kezd nagyon méltatlan lenni az ő nagy munkás életéhez s annak eredményeihez. A nemzet sorsát intézni hivatottak névsorában élő tiltakozásképpen legyen ott a neve e hallgatag, ősz, nagy aggastyánnak. Munkát, küzdelmet nem várunk az ő sokat munkálkodott karjaitól. Bölcs eszének tanácsait pedig a mai gyarló intézők nem kérik. De, ha érzik a közellétét, már vesztenek merészségükből azok, akik ezt az országot vissza akarják csinálni…
Változhatatlan szeretetünket küldjük hát Abrudbánya követének, ki betegágyán vett hírt az ő friss mandátumáról.
A tömegek sorsát intéző nagy emberek bizonyosan nagy filozófusok is. A mi kis filozófiánkkal hát nem sietünk komikus módon a Tisza Kálmán vigasztalására.
De azért magunknak idejegyzünk egy kis vigasztaló filozófiát: Megvénülni kár, de szép is. Hogy a lelkünk harmóniája teljes legyen, meg kell érnünk minden megérhetőt az életből. Ne kössön gyászfátyolt a kalapjára Tisza Kálmán. Nem illenék ez az abrudbányai bokréta mellé. Boldog az ember, míg csalódhat, s míg még örömök érhetik. Azt szeretnők, ha a mi nagy aggastyánunk testében is éppen örülni tudna most. A nagy igazságokat nem tudják a Nagyváradok kivégezni, de sem az Abrudbányák megmenteni. A nagy igazság pedig az, hogy Tisza Kálmán a legnagyobb élő magyar politikus. A másik igazság pedig az, hogy a világ halad, a föld forog, bár cáfolgatják régi idő óta. Tisza Kálmán életének nagy munkájára tán rossz idők járnak, de félni nincs okunk. A liberalizmus, mely Magyarországon a Tisza nevével összenőtt, nem jelöltség, melyet elbuktatni vagy győzelemre lehet juttatni, hanem élet. Az életet pedig nem lehet könnyen lecáfolni tisztelt reakciós emberiség!…
Nagyváradi Napló 1902. január 16.