A benczések.

Full text search

A benczések.
A katholikus hit térfoglalásával, bármennyire is igyekeztek a benczések nagy kiterjedésű birtokaikat visszaszerezni, azokat nem tudták megmenteni a szétforgácsolástól. Füzitő, Sár, továbbá Almás idegen kézre kerültek. 1624-ben hasztalan tiltakozik Himmelreich György pannonhalmi kormányzó Raiffenberg Tivadarnak, a komáromi várbirtok bérlőjének eljárása ellen, a ki az apátság javait hatalmasúl elfoglalta. Utóbb Puchaim János Kristóf királyi adományt nyert e birtokokra, mely adomány ellen a főapát által 1651-ben és 1673-ban tett óvás hasonlóképp eredménytelennek bizonyult. (Komárom várm. Múz. Egyl. 1891. évi ért.) Hasonló sors érte Naszályt és Tömördöt, melyet a tataiak foglaltak el.
Tömörd visszakerült ugyan az apátság birtokába, de a XVII. század folyamán tömérdek viszontagságon ment át. 1659-ben Járfás Miklós bitorolta Apáthival, Ekecscsel és Karommal egyetemben, 1660-ban az apát Eölbey Mártonnak és Tarchy Jánosnak adta át, de 1669-ben ismét visszavette tőlük. 1694-ben a tatai alvárnagy hatalmaskodott Tömördön. Koppánmonostorát sem tudták visszaszerezni a benedekrendiek.
Pálffy Mátyás 1640-ben határjárást tartatott ugyan, tíz évvel később Magger Placzid apát is tiltakozott a monostor javainak elidegenítése ellen, de ezek a törökök kiűzetése után is megmaradtak a komáromi vár tartozékai czímén a Zichy grófok birtokában, és így a XVII. század végétől csupán az apátság czímét adományozta a király.
Hasonló sorsra jutott a tatai apátság is. I. Lipót király ugyan még 1697-ben gróf Thurn Ferencz Lajost nevezte ki apáttá, de sem ő, sem utóda, Tarródi János (1707–1725.) győri kanonok, nem foglalhatták el az apátság birtokait, melyek lassanként beleolvadván a tatai uradalomba, 1727-ben gróf Esterházy József kezébe kerültek.
Fóky Benedek szombathelyi kanonok tatai apáttá neveztetvén ki, 1737-ben pert indított gróf Esterházy József ellen, az apátsági birtokoknak visszaadása ügyében, de mivel a birtokoknak sem mennyiségét, sem fekvését nem tudta kimutatni, a királyi tábla keresetével elutasította.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit