Ref. templom.

Full text search

Ref. templom.
Környékén van a több mint évszázados: Ref. templom is. Sok viszontagság után 1795-ben épűlt, a mit jelez is az egyik ajtó fölibe vésett évszám. Stilje, a vonaljátékok nyugalmas összhangja, nemes egyszerűsége, megfelel a protestáns vallás puritánságának. Menyezetén a festés az igehirdetést, úri szent vacsorát, éneklést, könyörgést jelképezi. Jó hangzású orgonáját a „Magyar tímár czéh” készíttette. A csinos katedrai korona, az úrasztala és az ahhoz tartozó magashátú papiszék a nagykárolyi ref. iparosok áldozatkészségének tanúsága. – Az ősi ref. templom a régi gimnáziumtól délnyugat felől állott és városi templomnak nevezték. Az 1693-ból keltezett tanúvallás, vagyis oklevél, a mely a Wesselényi Pál kurucz generális által belőle elvitt lőszerszámokat, „korompáti és muskotály puskákat” tárgyalja, annak nevezi. Gróf Károlyi Sándor aztán 1723 okt. 29-ről keltezett czessziónális levelében visszavette a helvét hitvallásúaktól; azon az okon, hogy boldogúlt emlékű ősei abban nyugosznak, nevezetesen Károlyi Mihály nagyatyját oda temették, továbbá, miután a Mindenszentek tiszteletére emelt régi istenházából alakították át a reformátusok és a visszafoglaláskor egyáltalában nem volt templomuk a katholikusoknak, – csak a Károlyiaknak a várban, – s a kegyesrendiek megtelepítéséhez kellett. Hogy papjuk sem volt itt abban az időben a katholikusoknak, az 1687-iki országgyűlésre benyújtott esedező levelükből is látható, a mely azt foglalja magában, hogy „a közönséges” azaz róm. kath. hiten levő papoknak, híre sem volt az egész Szatmár vármegyében, kivéve a szatmári és ecsedi erősségeket. Gróf Károlyi Sándor alapított aztán Nagykárolyban plébániát és a kegyesrendieket bízta meg az egyházi teendőkkel. Cserébe az elfoglalt helyett egy toronynélküli oratoriumot építtetett a ref. vallásúaknak, ott, a hol a mostani templom van, a mely terület akkor lapályos, vízálló volt. Csakhamar össze is dőlt ez a kis épület, úgy hogy a hívek 1753-ban maguk emeltek egy szerény új templomot, majd szintén tulajdon költségükön, az 1790–1791. országgyűlés után, a mely a reformátusok vallásszabadságát biztosította, – a jelenlegit építették.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit