I.
I.
1867. január 1-sején a Deák-pártbeli képviselők Deák Ferenczet lakásán üdvözölték. Deák Ferencz a következő szavakkal viszonozta tisztelgői jó kivánatait:
Szives kivánságtokat köszönöm, szálljon le reátok és családaitokra 157is az Isten áldása; adjon nektek boldogságot; s midőn ezt nektek kivánom, kivánom egyuttal e szegény hazának is, mert ti nem lehettek boldogok, ha a haza nem az. A mult év elején mindnyájan tudtuk, hogy terhes kötelezettség nyomja vállunkat, de hogy e kötelezettség egy év alatt annyira súlyosbodjék, a mint valóban súlyosbodott, én legalább részemről nem hittem. Annyi mindenféle csapás, anyagi és politikai nyomor ért minket ez évben, hogy azokból, úgy a mint óhajtjuk, kibontakozni nagyon nehéz; nem mondom, hogy minden remény elmult volna, csak azt, hogy a kibontakozás nehezebb, mint volt egy évvel ezelőtt. Mi megteszünk mindent, a mit tenni lehet; mi elmegyünk addig, a meddig mennünk szabad, s min túlmennünk a kötelesség tiltja. Egyre kérlek titeket: bármi legyen is fáradozásaink eredménye, legyen az siker vagy sikertelenség, az elsőben együtt osztozunk, a másodikban együtt szenvedünk, tehát bárminő legyen is a jövendő, mit az Isten mindenhatósága reánk mér, ne vonjátok meg tőlem a bizalmatokat, őszinte barátságtokat, mert e bizalom és barátság életem legfőbb büszkesége.
