A Székelyföldről.
A Székelyföldről.
Csik-Szentgyörgy jul. 30. Érdekesnek találtuk egy derék apának fiához irt magánleveléből a következőket kivonni, mint a székely hazafiúi lelkesedés és vitézi szellemnek szép tanubizonyságát. „Mi székelyekűl szégyenljük és agggodalommal vagyunk – mond a levéliró Gál József, nyugalmazott székely kapitány – valljon mi lehet oka, hogy az I. Székely ezredbeli zászlóalj a harczmezőre ki nem mozdíttatott, holott nagyobb része örömmel várta az ebbeli rendeletet, kivévén tán némelly család...apákat, kiknek nehezen esett volna a kiindulás, hanem ezek helyett is lehetett volna tüstént nőtleneket kirendelni, mert illyen elég van. Ha a csíkiak kirendeltetnek, bizonyára megfeleltek volna a várakozásnak és a magyarok vélekedésének. Én is rajtad kivül (Gál Sándor, volt székely hadnagy , most a pestmegyei nemzetőrség ezredesének segéde) két kadét fiamat örömest küzdeni küldöm valla, ha magam nem mentem volna is, de még magam is jó szívvel elmennék, ha a szükség kivánja. Most azonban Jóskát és Eleket az önkénytesekhez sorozta be, azért is, hogy bizonyítsuk be, mit vagyunk képesek tenni magyar testvéreinkért. A csíki (I. székely ezredbeli) székely katonák mintegy megvetve érzik magokat, hogy csupán a háromszékiek (II. székely ezredbeliek) vétettek igénybe. Jó volna eziránt tüstént rendelkezni, mert egyik zászlóalj, s a hátramaradt huszárok képesek a határt megőrzeni.”
