HUTA, (1)
HUTA, (1), fn. tt. hutát. Jelent általán, olvasztó kemenczét, intézetet, kohot, pl. üveghuta, vashuta. Rokonnak, sőt közönségesen egynek tekintetik a német Hütte szóval, lengyelül huta, finnül cota, svédül hydda stb. Egyébiránt magyar elemzéssel gyöke volna a fuvást jelentő, s fu hanggal különben is rokon hu vagy hő, melylyel meleget lehelünk, pl. midőn a havat, jeget el akarjuk olvasztani, s innen da vagy ta raggal lett hu-da vagy huta (= hőde, l. HŐD), azaz melegítő, olvasztó hely vagy eszköz, tűzhely; s magyarul épen csak ezen értelemben használják, midőn a német Hütte stb. más jelentéssel is bir. Eléjön hőd egy 1145-diki oklevélben: „super fossato quopiam Heudes hasvanya (Hődes-ásványa) vocato.” (Jerney Nyelvkincsek). Azonban vannak Hutta helynevek is, melyek már kétségtelenül a német ,Hütte’ módosulatai.
