Pétion de Villeneuve

Full text search

Pétion de Villeneuve (ejtsd: -dö viljnöf) Jeromos, francia forradalmi politikus, szül Chartresban 1753., megh. 1793. Mint a harmadik rend képviselője lépett a nemzetgyülésbe, hol Robespierre-el és Buzot-val a Mirabeau által alkotott alkotmányos királyi párttal szemben a köztársasági pártot alapította. 1791. főtörvényszéki elnök lett és ebben az állásban a menekülés közben elfogott királyi családot visszahozta Párisba. A király letételére szavazott, majd a forradalmi propaganda érdekében Angliába utazott, visszatérte után pedig Páris mairejévé választották. Az 1792 jun. 20. felkelés alkalmával sokáig várakoztatta a királyt és csak délután 4 óra tájban jelent meg a Tuileriákban, hogy a tömeget távozásra birja. E miatt vádat indítottak ellene, de a nemzetgyülés a vádkeresetet beszüntette. Később a mérsékeltebbek, majd a girondisták pártjára hajlott és az aug. 10. zendüléskor csakugyan intézkedéseket tett a király védelmezésének érdekében. De ezzel a jakobinusok gyanuját, majd gyülöletét vonta magára, kik a girondisták bukásakor őt is vád alá helyezték és 1793 jun. 2. börtönbe vetették. Innen ugyan elmenekült és a Bretagneba futott, de üldözői itt is nyomába akadtak és újabb futásra kényszerítették. Hetek múlva az ő és társának, Buzotnak tetemét találták St. Emilion mellett, a vetés követett-e el, avagy éhhalállal mult-e ki. Munkái. Oeuvres de P. (4 köt.), 1793. jelentek meg, emlékiratait: Mémoires inédites de P., Dauban adta ki (Páris 1866).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit