Föllépte az 1825-ki országgyűlésen
Föllépte az 1825-ki országgyűlésen
Végre megjött az 1825-iki országgyűlés, mely hazánk politikai és társadalmi újjászületését nyitotta meg. Korszakalkotóvá lőn az nemcsak az ország, hanem egyesek életében is, s ezek közt első sorban Széchenyi Istvánéban, ki hatalmas egyéniségének bélyegét nyomva reájok jó két évtizednek mint Széchenyi-korszaknak nevet adott, s a nemzetnek, a Kossuth korszak feltüntéig, vezére volt. Írói munkássága, mely az időszakon még túl is terjed, annyira össze van nőve államférfiúi tevékenységével, sőt, mondhatjuk, hazánk újabbkori történetével, hogy tőle különválva alig tárgyalható. Első föllépte, mikor az akadémia életbeléptetése gondjaival töprenkedő honatyákat összes birtoka egy évi tiszta jövedelmének felajánlásával lepte meg, egyszerre országos emberré tette őt. Örömkönyek, hálálkodások, magasztalások közt hordották szét országszerte hirét e nemes tettének, mely a nemzetnek egyik rég ápolt óhajtását valósította meg s nevét örökre a nemzet hálás szívébe véste be. Ha valami felülmúlta ez érzést, az csak a hozzá fűződő még nagyobb várakozás volt. Gyorsan terjedett el a híre, hogy ez még nem minden, a mit tőle várhatunk. Nem pillanatnyi fellobbanások vezérlik, hanem mélyen átgondolt tervek. A közérzülethez abban is csatlakozott, hogy az ellenzék soraiba állott. Zokon vették ezt Bécsben, s gyanús szemmel nézett reá nemcsak az államvezető miniszter, hanem maga a fejedelem is, kik a kormány és az uralkodó személye különválasztásának új elméletével sohasem tudtak megbarátkozni. Ellenkezésbe tenni magát a felsőbbséggel, akkor »lázadás« volt az ő szemökben, vagy legalább is veszedelmes kacérkodás forradalmi irányzatokkal. Forrását tísztátalannak hitték, s ha önzőbb számításnak, bizonynyal a »sértett hiúság« neheztelésének tulajdonították. Dacára a francia háborúk alatt véghezvitt s közelismerésben részesűlt hadi tetteinek és kitünő szolgálatainak, fölebb nem vihette a császári királyi hadsereg hosszas szolgálatában a kapitányságnál, s e balsiker az ő korlátolt nézetök szerint elegendő ok volt, hogy belőle egy új életet kezdő nemzet vezére, egy hatalmas, bár jelentőségében fel nem ismert ország újjáalkotója váljék. Mig, rokonérzésből s honfitársi nemes buzgalmából, az ellenzékkel szavazott, legalább többnyire, s katonai rangjáról, azért mondott le, hogy ez törvényhozó tisztének független gyakorlásában ne akadályozza: ezalatt egynél több pont merűlt fel a napi kérdések közt is, meg az általános politikában is, mely őt óva inté, hogy függetlenségét necsak fölfelé, de lefelé is, minden irányban meg kell óvnia, s hogy az ősi alkotmány visszaállítása még nem minden, a mit elérnünk kell.
