A forradalom után
A forradalom után
Eötvös az önkénytes számüzetés éveit leginkább Bajorországban, Münchenben és környékén tölté, tanúlva, gondolkodva. 1850 nyarán ellátogatott Svájcba s a zürichi tó partján ismét találkozott régi barátjával, Szalay Lászlóval. Minő szomorú találkozás! Szomorú, és mégsem az. Mert ezek az emberek, mint a regék hősei, legyőzhetlenek, halhatatlanok voltak. Kemény, e hősök egyike, még a füstölgő romok közt emeli fel szavát az újra-építés érdekében (Forradalom után. Még egy szó a forradalom után). Szalay, zürichi magányában, a nemzet múltját tanúlmányozza, hogy abból feleletet nyerjen arra, vajjon megélhetünk-e még, vagy a magyarnak nincs mit keresnie többé a világon, s megírja Magyarország történetét, az eddigieknél szigorúbb kritikával. S Eötvös, az ő tevékeny, nyughatatlan lelkével szintén utat keres a kibontakozásra s megírja Ueber die Gleichberechtigung der Nationalitäten in Oesterreich című munkáját, s kiadja névtelenül. (Pest, 1850.) A munka a birodalom akkori helyzetéből indúl ki, s alapgondolata az, hogy Ausztria megmaradása a nemzetiségi kérdés helyes megoldásától függ; ennek pedig legcélravezetőbb útja, ha a politikai hatalom, csak a legszükségesebbekre terjedve ki, központosíttatik, a közigazgatás pedig decentralizáltatik minden egyes országra nézve, az egyes nemzetiségek számbeli túlsúlya alapján, lehető nagy tért engedve az egyéni szabadságnak. Az e munkában érintett elvek, tovább fejlesztve, némileg módosítva, nagy tudománynyal és részletességgel kidolgozva jelentek meg A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra címmel, 1851 és 1854-ben, két terjedelmes kötetben. E mű Eötvös eddigi politikai tanúlmányainak, gondolatainak, tapasztalatainak mintegy összegezése, nem csupán hazánkra s Ausztriára, de az egész európai társadalomra vonatkozva, annak legégetőbb sebeit viszgálva s keresve rájok gyógyító írt, olyan magas államfilozófiai szempontból nézve a dolgokat, a minőből csak a legkiválóbbak, egy Gneist, Humboldt Vilmos, Tocqueville, Guizot, Mill-Stuart tekintették, a kiknek e művel Eötvös egyenrangú társukká lett.
