Eötvös emléke

Full text search

Eötvös emléke
Eötvös igen nagy és igen tiszteletreméltó helyet foglal el a magyar mívelődés történetében. Nagy átalakulásunk egyik kiváló bajnoka, eszméivel folytonosan előtte járván nemzetének, mutatva az irányt, hogy merre haladjon. Közoktatásügyi miniszter két válságos korban; két legkiválóbb irodalmi társaságunk elnöke. A magyar regényirodalomnak egyik dísze; a nemes, szép gondolatok kincses tárházának ura; édes szavú dalnok és egyike a szónoki szék mestereinek, ki szavával tanított és gyönyörködtetett; legszélesebb látókörű, az európai míveltségből legtöbbet merített s legkiválóbb állambölcsészünk. Sokat tett nemzetéért, de nagy jutalmat is kapott érte, talán a legnagyobbat és legédesebbet, a mit ember itt e földön nyerhet. Végrendelet című versében azt kéri:
Márványszobor helyébe,
Ha fenmarad nevem:
Eszméim győzedelme
Legyen emlékjelem.
Az ég kegyelme rá mondta: legyen úgy! Előtte járva korának, egy egész sereg új eszmének volt kezdeményezője s mindnek megérte diadalát. A börtönök javítása, a zsidók emancipációja, a büntető rendszer reformja, a szegény jobbágy emberré tétele, központi kormányzat miniszteri felelősséggel, Magyarország kiegyezése a birodalom másik felével, egy olyan modus vivendiben, a mit háromszáz év alatt hijában kerestek: mindezek Eötvöst vallják első gazdájuknak.
De a miért az emberek ezrei által mindenha szeretve leend: az mégis szíve. Egy emberszerető, nagy, nemes szív; a legritkábbak közül való. Mennyit kellett csalódnia, hogy úgy megismerje az emberi szívet, tévedéseivel együtt, mint a hogy az munkáiból felénk sugárzik; és mennyire kellett szeretnie az embert, hogy tőle el ne fordúljon és sorsán kétségbe ne essék.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit