Pogány hagyományok
Pogány hagyományok
De emberöltőkkel ezután, a század vége felé, Szent László törvényében meglep a pogány hagyomány kultuszának naiv ősi szinezete. »Akárki légyen, ki a pogányok módja (gentilium ritu) szerint kútfők mellett ájtatoskodnék, vagy élőfa, forrás, kő mellett áldoznék, vétségét ökörrel váltsa meg.« (S. Ladisl. Decret. I. 22.) Felötlő a marhabirságolásnak enyhesége ezen 1092-iki szabolcsi zsinat többi cikkelyei és büntetései, főleg a tolvajlásra vetetteknek súlyos szigora, mondhatjuk kegyetlenségéhez képest.
De már húsz évvel későbben, a XII. század elején (1104–12) Kálmán király alatt tartott első esztergomi zsinatnak 7. §-a erélyesebb intézkedésnek szükségét látja. »Hogy senki ne merjen valamit a pogány szertartásokból követni; a ki mégis megcselekedné, ha nemes, 11 napig szigorúan vezekeljen, ha pedig közember, hét napig ütlegekkel…« Felette tanulságos ez a különböztetés nemesek és köznép (maiores–minores) között, mi e »gentilis ritusnak« még az uralkodó rendben való terjedtségét bizonyítja.
Midőn 160 évvel későbben Ottokár cseh király diplomatája és szócsöve a római kúriánál a lyoni közzsinathoz (1273. végén) intézett híres beadványában Magyarországot és királyságát denunciálja, nemcsak mint az eretnekek menedékét, hanem a kún pogányság uralkodása és terjeszkedése színhelyét (»az ifjakat és leányokat vallásukra csábítják, a mivel kevesbítik a keresztyén magzatok számát«) – akkor ezen célzatosan túlzó és rikítón színező előadástól nem lehet megtagadni, hogy alapjában megfelel a viszonyok való állásának.
