DR. MEDGYESSY PÉTER

Full text search

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Ön június 2-án lényegében ugyanezt a kérdéskört érintette. Akkora azt mondta, hogy a szív- és érrendszeri betegségek elleni gyógyszerekről azt lehet hallani, hogy a gyógyszerek körét és a jogosultak körét drasztikusan csökkenteni fogják. Ahogyan a képviselő asszony is tapasztalhatta, ön akkor csak riogatott, mert nem történt semmi visszalépés sem a gyógyszerek körét, sem a jogosultak körét illetően.
Idén szeptembertől - mondtam én akkor - első lépésként az alapvető koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek estében a 70 százalékos támogatásból át fogjuk sorolni ezeket a 90 százalékos támogatásba. Ez a lépés megtörtént.
Az, hogy ön hallott olyan esetekről, amikor egyes gyógyszerek ennek ellenére drágábba kerülnek, ezen túlmenően - én örültem volna, ha felsorolta volna a gyógyszereket, mert talán akkor jobban tudnék ezzel a kérdéssel foglalkozni - sajnos az a helyzet, hogy a támogatás 70 százalékról 90 százalékra emelése önmagában természetesen nem garantálhatja azt, hogy olcsóbb lesz, csak az állam több segítséget ad ehhez. Ha adott esetben a gyógyszergyárak a korábbi időszakok elmaradt problémái miatt most emelnek gyógyszerárat, akkor ez ellen a kormány csak azzal tud hadakozni, ha ő maga több támogatást ad, és ezzel ellensúlyozza ezt a lépést.
Egyébként pedig, kedves képviselő asszony, a mi ígéretünk, ahogy ön is tudja, négy évre szólt, lépésről lépésre kívánunk haladni abban az irányban, hogy a ciklus végéig a kitűzött célt elérjük. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit