DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor végiggondoljuk, hogy milyennek kell lennie egy köztisztviselőnek, akkor általában azt mondjuk róla, hogy szakképzettnek, felkészültnek, empatikusnak, gyorsnak, kommunikatívnak, pontosnak, és még sorolhatnám tovább, hogy milyen elvárásokat fogalmazhatunk meg a köztisztviselőkkel szemben.
Az nem titok, hogy én korábban gyakorló polgármester voltam, de az azt megelőző időszakban is több ízben valamiféleképpen köztisztviselői feladatot vagy éppen irányító feladatot láttam el. Ennek megfelelően csak nagy-nagy örömmel tudtam már azt a módosítást is fogadni, amelyet az előző kormány vezetett be, amikor egy életpályát vázolt fel a köztisztviselőknek, s különösen örülök annak, hogy most viszonylag nagy egyetértésben tudunk újabb irányokat megszabni a köztisztviselői életpályának. Különösen örülök annak, hogy azt a nagyon nagy vitát kiváltó irányt szeretnénk megváltoztatni, amely az ügykezelők úgynevezett kiszervezését - hadd használjam ezt a csúnya szót - támogatta, tekintettel arra, hogy én végigéltem polgármesterként azt, amikor az iktató nagyon felkészült vezetője sírva fogadta azt a hírt, hogy ő ezentúl nem köztisztviselő, hanem egyszerű munkavállaló, miközben naponta több ezer olyan ügyet kellett hogy kezeljen, átmenjen a kezén, amelyek viszont nagyon komoly államigazgatási, közigazgatási gyakorlatot feltételeztek, hiszen neki kellett döntenie bizonyos ügyekről, hova szignálja, hova írja, kinek adja tovább az adott ügyet. Azt is végigéltem, amikor a sokszor degradált foglalkozású titkárnő hasonló helyzetben azt mondta, hogy én akkor ezek után, ha megkeresik a polgármestert vagy az alpolgármestert, akkor nem vagyok hajlandó válaszolni bizonyos kérdésekre, mert köztisztviselői rangot kell annak viselnie, aki ezekre a kérdésekre válaszol. És valahol igaza volt, mert az a munkatörvénykönyvi szabályozás, hogy ő is titoktartásra kötelezett, azért nem ugyanaz, mint egy eskü, amely arra kötelezte őt, hogy nagyon sok felelősséget felvállalva-elvállalva nagyon komoly munkát végezzen.
Én nagyon örülök ennek az iránynak. Tudom, sokan felvetik azt a lehetőséget, hogy a fizikai dolgozók is kerüljenek vissza a köztisztviselői jogállásba - én ezzel már nem értenék egyet. A magam részéről a mostani törvénymódosítási javaslat irányát és megfogalmazásait támogatom.
Bennem folyamatosan felmerült az a kérdés, és most sem vagyok teljesen biztos abban, hogy jó-e, amit viszont az ügyben a törvény tartalmaz, hogy eltérő bértáblákat kell alkalmaznunk a köztisztviselőknél az ügyintézők és az ügykezelők között. Meggyőződésem, hogy ezt a jövőben picit majd enyhíteni kell, és valahogy közelíteni kell a bérezést.
Szeretném azt is elmondani, örültem annak, hogy ebben a törvénymódosító-csomagban benne van a polgármesterek jogállásáról szóló módosítási javaslat is. Én ebben a körben természetesen azt kell mondjam, hogy ez jó, de nem elég. Nem elég, mert rengeteg más probléma is terheli a polgármestereket, alpolgármestereket, és a fővárosban a fővárosi főpolgármester-helyettesek ügyét is ide kell hogy soroljam. Hiszen állandó probléma, hogy például kistelepüléseken, ahol nem munkaviszonyban álló, hanem társadalmi megbízatású polgármester működik és tiszteletdíjat kap, vajon az ő tiszteletdíjának a rendezésére mikor kerül sor; vajon az ő helye, szerepe egy adott falu közösségében nem érdemelné-e meg azt, hogy az ő tiszteletdíját is folyamatosan emelni lehessen, természetesen persze csak akkor, ha az adott települési önkormányzat lehetősége ezt megengedi. Tehát ebben az ügyben feltétlenül előre kell lépnünk.
Előre kell lépnünk abban a kérdéskörben is, hogy a több cikluson át polgármesteri feladatot ellátó férfiak és nők könnyebben jussanak a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségéhez. Itt a nőkről külön beszélek, mert meggyőződésem szerint mindannyian tudjuk, hogy nagyon sok kistelepülésen egy-egy, már a falu anyjának számító polgármester asszony a harmadik ciklusban végzi ezt a feladatot.
(20.10)
Ne legyünk szemérmesek, mondjuk el, hogy bizony lehet, hogy korábban ő volt a falu tanácselnöke. Tehát egy életet élt le a közszolgálatért, a köz szolgálatában, a szó legjobb értelmében, ahogy ezt lehet mondani.
Szeretném elmondani azt is, hogy problematikusnak látom a korkedvezményes nyugdíjazásnál azt a kitételt, amikor nagyon szigorúan ragaszkodunk ahhoz, hogy a szolgálati idő megszerzéséhez kötjük a korkedvezményes nyugdíjazási lehetőséget. Bennem felmerül annak a lehetősége is, hogy esetleg ezen is lehetne enyhíteni, lehetne egy picit változtatni. Most már joggal mondhatom el, mert nem vagyok polgármester, tehát nem a saját ügyemben szólok, gondolom, senkit nem bánt és sért, ha ezt a többiek, a volt társaim, jelenlegi polgármesterek érdekében elmondom.
Szeretném jelezni azt is, hogy általában a nők helyzete a közszférában nem olyan szerencsés, mint ahogy ez kívülről látszik. Feltétlenül további előrelépést kell tenni annak érdekében, hogy annak a nagyon sok nőnek, aki a közszolgálatban dolgozik - mert valljuk be, hogy még ma is nagyon sokan, akár helyi települési önkormányzatról beszélünk, akár megyei szintűről -, az élete könnyebb legyen, mert bizony nem könnyű. Nem könnyű azért, mert például a félfogadási idők eltérnek az általános rendtől, például azért, mert a köztisztviselőnek kell helytállnia a szavazásokon, azoknak az előkészítésében, ők azok, akik felkészítik a szavazatszámláló bizottság választott és delegált tagjait, ők azok, akik éjt nappallá téve számolnak, dolgoznak a számítógépek mellett, rögzítik az adatokat, és felelősséget vállalnak például a választási, népszavazási eredmények hitelességéért.
Mit szeretnék tenni a nők érdekében? Szeretném azt tenni, hogy akár a köztisztviselői jogállás területén, akár általában a munka világában sokkal nagyobb elismerést vívjunk ki azoknak, akik hosszú évtizedeket ledolgoztak, több gyermeket felneveltek, életet adva a továbbfejlődéshez, a lehetőséghez; tehát hogy valamiféleképpen az egész nyugdíjrendszerünket, legyen az közszolgálati szféra, akár nyugdíjszféra, kicsit nőbarátabbá tegyük, mint a jelenlegi rendszer. Természetesen most ebben az általános vitában erről hosszasabban nem lehet beszélni, de ezt az irányt is jónak tartanám, ha efelé mennénk, mozdulnánk el.
Érdekes helyzet a nyelvpótlék kérdése az önkormányzatoknál. Nagyon örülök annak, hogy a törvénymódosítás 10 százalékos emelést javasol a C típusú középfokú nyelvvizsga esetén. Azonban féltem magunkat attól az iránytól, hogy megint csupán a papírhoz fogjuk kötni a nyelvismeretet. Megfontolandónak tartom, hogy egy későbbi, jövőbeli változtatásnál gondoljunk arra is, hogy bizonyos kisebbségeket magában foglaló településen néhány önkormányzati köztisztviselő bizony nemcsak a magyar nyelvet beszéli, hanem a kisebbség nyelvén meg tud szólalni, és kommunikálni tud a lakossággal. Lehet, hogy erről nincs papírja. Nincs papírja, mert egyszerűen azt a kisebbségi nyelvet beszéli, amelyben élt, felnevelkedett, és amelyet esetleg még a nagymamával rendszeresen használ. Lehet, hogy ezt is végig kellene gondolni, meg kellene nézni, hogy ezt hogyan lehetne beiktatni a törvénymódosítási, törvényalakítási munkába. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmeztetést. Mindenesetre támogatom, hogy ezt a törvényjavaslatot a módosító indítványokkal együtt a tisztelt Ház fogadja el.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
