DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örkény is mondja, hogy az ember melegségre vágyik, de a Bibliából is tudjuk, hogy az ember szeretetre vágyik. Van a politikusoknak is egy teljesen irreális vágya, hogy a parlamentet és a képviselőket meg kellene kedveltetni a társadalommal. A parlamentet és a képviselőt - azt az aktuálisat - soha nem lehet szeretni, a parlament és a képviselők arra vannak, hogy a kritika középpontjában legyenek, hogy a társadalom az ő vitáikon keresztül a saját helyzetét is próbálja értékelni.
Arra tehát ne vágyjunk; viszont azért, hogy a magyar parlamentarizmus büszke hagyományaira a mostani társadalom is büszke legyen, ezért közösen kellene harcolnunk. Tehát a parlamentarizmusra, mint a magyar közjogi hagyomány egyik legnagyobb értékére, amely biztosította ’48-ban az áprilisi törvényeket, ha akkor született volna a parlamentarizmus, ’48-ban, akkor nem lehetett volna a polgári demokrácia törvényeit meghozni egy hét alatt. Vagy 1989-ben a reformfőrendi, posztkommunista Országgyűlés egy hónap alatt meghozta a reformrendszerváltás törvényeit. Ezt azért lehetett megcsinálni, mert elmaradt a polgárháború. A magyar parlamentarista hagyományok nélkül ez nem lett volna.
Az is hozzátartozik - és itt Ékes képviselő úrral vitatkoznék - a magyar parlamentarizmus büszke hagyományaira, hogy az érdekkijárás, a lobbizás is benne van. Ezt úgy oldják meg Nyugaton, hogy érdekeltségi nyilatkozatot tesznek, ezt már mi is megcsináljuk. Tehát nem arról van szó, hogy nem lehet lobbizni a parlamentben - hát mit szólnak a választók, ha még egy vacak bekötőutat sem visz haza a képviselő a négyéves munkájából! Ezért tehát a lobbizás, érdekkijárás igenis van; itt persze nagyon nagy a veszélye a megcsúszásnak. Tehát itt kell nagyon az átláthatósági törvény.
Még egyet szeretnék: Horváth János képviselőtársam az előbb idejött hozzám, és én őt nagyra becsülöm, ’45-47 között ő országgyűlési képviselő volt, természetesen aztán a Rákosi-rendszerben megszenvedte a magáét, de le szeretném szögezni, hogy nagyon büszkék lehetünk a ’45-47 közötti parlamentre is, csak ezt sajnos az utána következő 30 év leborította, elfeledtette. Tehát elő kell ásni, ez olyan mint egy ásatás! Jobban emlékezünk talán a kiegyezés korának a parlamentarizmusára, mint arra a két évecskére, de az is hozzátartozik a büszke hagyományainkhoz; mint ahogy egyébként a 60-as évek közepétől a Kádár-rendszerhez hozzátartozott, hogy lehetett lobbizni, érdeket kijárni a parlamentben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azzal kezdődött, demokrácia még régen nem volt, de lobbizni már lehetett benne.
