HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN,

Full text search

HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN,
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, a Mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Egy olyan módosító javaslat van előttünk, amiben igazából nem volt vita a bizottsági ülésen sem, hogy azokat a lépéseket, amiket ebben a módosító-javaslat-csomagban megfogalmaztak, ezeket a lépéseket meg kell hozni, és ezek érdemben tudják javítani az agrárkárenyhítés rendszerét.
Ami miatt mégis most kisebbségi véleményt kell hogy elmondjak, az nem az, ami bekerült a javaslatba, hanem az, ami nem került be a javaslatba. Hiszen ez a javaslatcsomag nem kisebb ambícióval került be a Ház elé, mint hogy olyan új eszközöket, új megoldásokat tárjunk a gazdák elé, illetve először a Ház elé és aztán ezt elfogadva a parlament által új lehetőséget biztosítsunk a gazdáknak, ami az ő gazdálkodási biztonságukat jelentősen tudja javítani.
A mezőgazdasági termelésnek az egyik legnagyobb gondja, hogy rendkívül kitett az időjárásnak, és jelenleg is az eszközök két pilléren keresztül azokat a célokat szolgálták, hogy az időjárás változásából bekövetkezett nagyobb káresemények következtében, hogyha a gazdálkodóknak nagyobb terméskiesése van, akkor ezt ezen az alapon keresztül kompenzálni lehessen.
(20.10)
Ugyanakkor a természet változékonyságából adódó kockázatokon túl más jelentős gazdasági, kereskedelmi, illetve árfolyamkockázatok is vannak, és nagyban reménykedtünk abban, hogy amit egyébként a mezőgazdasági minisztérium is előkészített, több körben tárgyalt a szakmával, az most végre bekerül a Ház elé, hogy ezekre a gazdasági kockázatokra, jövedelemkockázatokra is most kidolgozásra kerül egy új javaslat, és ezt a javaslatot el tudjuk most fogadni. Merthogy kifejezetten napjainkban, amikor orosz embargó sújtja a magyar mezőgazdaság értékesítési lehetőségeit, amikor nagyon sok világgazdasági kockázattal kell nap mint nap szembenéznünk, egy olyan jövedelemstabilizációs rendszer, amit az új európai uniós szabályozás lehetővé tesz, a magyar kormány ezt Brüsszellel letárgyalva beépítette a vidékfejlesztési programba is, hogy erre Magyarországon támogatást és lehetőséget lehessen adni, abszolút időszerű lenne, hogy ha hozzányúlunk ehhez a törvényhez, akkor ezt az új eszközt be kéne vezetni. És hát sajnos a mai napig nem látom azt, hogy ez miért nem történt meg.
Én az ezzel kapcsolatos módosító indítványokat benyújtottam a bizottság elé, azonban ez nem kapta meg a támogatást. Remélem, hogy ez változni tud a vita során, és a tisztelt képviselőtársak támogatni fogják azt, hogy ez az új pillér is bevezetésre kerüljön. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit