Csokonai Vitéz Mihály: SERKENTÉS A NEMES MAGYAROKHOZ
Vágjuk a francot keményen,
Dölyfös mérgét rontsuk meg
Egy valóságos vitéznek
Bátorság kell, nem sereg.
Vágjuk a francot keményen,
Dölyfös mérgét rontsuk meg!
Hármóniával zeng az égen,
Harsog hegyen, vőlgyön, cseréken,
És minden embert felbuzdít.
Sok szózat ez, de egy a hangszere;
Oly, mint midőn Izráel hadra-készűlőt vere,
Az Úr s Gedeon fegyvere!
Vágjuk a francot keményen,
Dölyfös mérgét rontsuk meg!
A régi dolgokat vizsgáltam
S nem űgyelék a máiakra,
Melyek jobban tartoznak a fiakra,
Midőn a lármahang fülembe hat,
Indúlok, s érzek sok bús gondokat
Nyílt szívembe.
Egy hajdan szép országra nézek fel;
S ah! tollam íly bús lélekkel
Felvégyem-é, vagy ne!
S borzasztókba kezdek most;
Vajha véres könnycseppekbe
Márthatnám a pappirost!
Íly gonoszság egysummában
Nincsen semmi krónikában.
A fiú az atyja vérét
Itta érzéktelenűl,
Ölte a testvér testvérét,
Sőt a vétek többre gyűl:
Szomjokat drágábbal óltják,
A felkent királyt elóltják.
A mi kardunk vesse őket
A setét pokolba be.
Amidőn azt megtörétek,
Véres bosszú verjen le!
A mi kardunk vesse őket
A setét pokolba be.
Aki néki mássa volt,
Lett vad mérgek áldozatja
És gyalázattal megholt.
Vére ártatlan folyt el,
Mérgesen itták azt fel.
Álljunk bosszút s Tréziáért,
Kit hazánk most is sohajt.
Állj bosszút, nemes magyarság!
Fel se vévén semmi bajt.
Álljunk bosszút s Tréziáért,
Kit hazánk most is sohajt.
Királytok árnyékába még; -
Óh! lám, - minket mely rettentő inségbe
Ejtett a franc kegyetlenség. -
Ím, városinkat és szép mindenünket
Kegyetlenűl felperzselé, -
S vad nemzetként erővel nemzetünket
Polgári hadra ingerlé. -
Mely a szabadsággal teli;
S bérért azt csácsogó apostolának,
Hogy most rabláncon nyögtök ti.
Irígyli, hogy szép békeségbe éljen
Országtok állandó időt.
S az kell, hogy több bóldogtalant szemléljen;
Óh, ó, verjétek vissza őt!
Csalfa szód kedvet nem lél.
Lángol s még hazánkban él.
Téged bojnyik-fészkedbe.
Csalfa szód kedvet nem lél.
Hóhérdrabanti a pokolnak,
Hogy minket systematice
S moraliter majd meggyilkolnak.
Princ Károly Márssal megjelent,
Márs látszott e vitéz személyen:
S a tolvajnép mind széjjelment -
Éljen soká princ Károly! éljen!
Védelmére állt elő.
Mondja: mely vitéz volt ő.
Már segítni jött hozzánk.
Védelmére állt elő.
Belgium szegény lakói!
Kik tudjuk, mint törtek ránk
Népünknek meggyilkolói,
S adtak, játszván csalfa színt,
Szabadságfát s gillotínt.
A sas árnyékában űlni;
A nyakasság büntet már,
S hév buzgóságunk kezd hűlni.
Ah, az engedetlenség
Semmi jót nem szűle még!
Rontsatok tirannustokra,
Hódolván királyunkhoz.
Tőle boldogságot vésztek,
Melyet bőlcs pálcája hoz.
Rontsatok tirannustokra,
Hódolván királytokhoz.
Már felénk is bényomúlt.
Ámde roppant bérceinkről
Népünk által mind lehúllt.
A kemény stuccpattogásra
Omlott a sok franc rakásra.
Kik stuccot kűldétek ki;
Préda helyt kedves hazátok
Óltalmát szerzettük mi.
Mert h' a franc Tirolba menne,
Úgy a győzés súlyosb lenne.
Isten terjesszen reátok
Érte bőv áldást alá.
Néktek adjuk, s életünket,
Hogyha szükségtek lesz rá.
Isten terjesszen reátok
Érte bőv áldást alá.
Belőle véres könnyek hemperegnek
Láttára íly szörnyű történeteknek,
Amelyeket mind emberség,
Mind Isten és vallás ellen
A hajdan még
Fényes, de most egész világ
Csúfjára elaljasodott franciaság
Terjesztni meg nem szűnik.
Mélyebb fenékre nem merűlt;
Légyen dühösségedbe vég,
Mert a te bűnöd sokra gyűlt.