Kosztolányi Dezső: MAGÁNYOS AGÁVE
MAGÁNYOS AGÁVE
Ismaele Mario Carrera
A késő, nyári alkonyatban,
a porhanyó, nagy palasziklán,
a rekkenő délből lehullott, kába csöndben
a bús agávé álmodik.
Előtte lüktet, él, türemlik,
apró szárnyaktól fölveretve
a gyöngyszínű tyrrheni tenger.
Se rebbenés, se szél, nem bőgnek mély szavukkal
a tajtékos habok.
A tenger örök szelleme derülten,
nyugodtan nyalja-nyalogatja
a partjait, bomlasztva folyton
s bocsánatáért esedez.
Leszáll az este a sima
tengerre, mint alázatos ima.
S szól az agáve: "Ó, baráti
palám, bocsáss, bocsáss nekem meg,
hogy elcsenek tőled egy kis verőfényt.
Ha tudnék úgy imát rebegni,
miként a tenger,
elmondanám neked, hogy hálásabb vagyok,
miként a tenger.
A legnagyobb kincset te adtad
szegény magamnak.
Csupán te tűrsz meg.
S én egyedül, magamba rogyva,
mint meditáló remete,
imádom itt az életet."
a porhanyó, nagy palasziklán,
a rekkenő délből lehullott, kába csöndben
a bús agávé álmodik.
Előtte lüktet, él, türemlik,
apró szárnyaktól fölveretve
a gyöngyszínű tyrrheni tenger.
Se rebbenés, se szél, nem bőgnek mély szavukkal
a tajtékos habok.
A tenger örök szelleme derülten,
nyugodtan nyalja-nyalogatja
a partjait, bomlasztva folyton
s bocsánatáért esedez.
Leszáll az este a sima
tengerre, mint alázatos ima.
S szól az agáve: "Ó, baráti
palám, bocsáss, bocsáss nekem meg,
hogy elcsenek tőled egy kis verőfényt.
Ha tudnék úgy imát rebegni,
miként a tenger,
elmondanám neked, hogy hálásabb vagyok,
miként a tenger.
A legnagyobb kincset te adtad
szegény magamnak.
Csupán te tűrsz meg.
S én egyedül, magamba rogyva,
mint meditáló remete,
imádom itt az életet."
