Somlyó Zoltán: NINCS SARKANTYÚM...
NINCS SARKANTYÚM...
Nincs sarkantyúm, hogy rughatnám szügyön
a csontoslábú táltost: az időt.
a csontoslábú táltost: az időt.
Nincs sisakom, el nem takarhatom
a fejemet, mely bús felhőkbe nőtt.
a fejemet, mely bús felhőkbe nőtt.
És kardom sincs, hogy pengéjét szivem
mélyébe szúrjam, ha vesztes leszek.
mélyébe szúrjam, ha vesztes leszek.
Csak egy rózsa volt a szívem fölött
s hideg kezeddel azt is leveszed.
s hideg kezeddel azt is leveszed.
Harcolnom érted így hát nem lehet!
Légyen hát béke mivélünk, szivem.
Légyen hát béke mivélünk, szivem.
A béke aranytűje mélyre fut:
szívem, nevetve találtál sziven!
szívem, nevetve találtál sziven!
