Tompa Mihály: NÉPDALOK
NÉPDALOK
I.
Tél után jön a tavasz,
Ma már a lány mind ravasz;
Szembe, mondja, hogy szeret,
Hátad mögött kinevet, -
Ma már a lány mind ravasz;
Szembe, mondja, hogy szeret,
Hátad mögött kinevet, -
A minap hogy az erdőn
Szembe jött a szeretőm,
Csókot kértem, nem adott,
Még meg is haragudott.
Szembe jött a szeretőm,
Csókot kértem, nem adott,
Még meg is haragudott.
Megállj leány, a nyáron
Meg nem látsz a határon,
Tiszán, Dunán átmegyek,
Hogy rajtad boszút vegyek.
Meg nem látsz a határon,
Tiszán, Dunán átmegyek,
Hogy rajtad boszút vegyek.
Majd meglátod jó Maris,
Megcsókolnál százszor is,
Sirva kéred az eget,
Hozzon vissza engemet.
Megcsókolnál százszor is,
Sirva kéred az eget,
Hozzon vissza engemet.
El is ment a jó legény,
De megjárta ám szegény:
A lány úgy megsiratta,
Hogy kezét másnak adta.
De megjárta ám szegény:
A lány úgy megsiratta,
Hogy kezét másnak adta.
II.
Süt már a nap melege,
Megyen a Tisza jege,
A kikelet közelít,
Mindent örömre derít.
Megyen a Tisza jege,
A kikelet közelít,
Mindent örömre derít.
Virítnak a virágok,
Örülnek a leányok;
De én nem bánnám, ha már
Itt volna a meleg nyár;
Örülnek a leányok;
De én nem bánnám, ha már
Itt volna a meleg nyár;
Aztán ha tél kerülne,
A szivem is örülne,
Mert farsangon, ha hó lesz,
Rózsám, tudom, hogy elvesz.
A szivem is örülne,
Mert farsangon, ha hó lesz,
Rózsám, tudom, hogy elvesz.
III.
Kis ház előtt eperfa áll,
Alatta szép lány sirdogál,
Már az éjfélt elhaladta,
Mégis sír az isten-adta.
Alatta szép lány sirdogál,
Már az éjfélt elhaladta,
Mégis sír az isten-adta.
Ne sirj Maris, felejtsd el őt,
Találsz te még szebb szeretőt;
Hogy elhagyott a csapodár,
Azért bizom könyezni kár.
Találsz te még szebb szeretőt;
Hogy elhagyott a csapodár,
Azért bizom könyezni kár.
Én is egykor leány-fővel
Megjártam sok szeretővel;
Előbb mindig beteg lettem,
Utoljára föl se vettem.
Megjártam sok szeretővel;
Előbb mindig beteg lettem,
Utoljára föl se vettem.
