Tóth Árpád: KASTÉLY ÉS TEMETŐ
Egy sarka temető: vad ugaron
Fejfák, sötét emlékek, csupa rom,
S éjjel rémek vetik fel testüket.
Csöndben borong, fölverte dudva, gyom,
S este haza a kongó udvaron
A társtalan lovag, a bú üget.
A temetőt, hogy rája béke szálljon,
Fehér kezed meg tudná áldani?
Az átkozott és társtalan lovaggal
Tudnál-e megváltó szót váltani?