Vörösmarty Mihály: (SÍRVERS)
(SÍRVERS)
Egy özvegy, boldog mint nő és mint anya egykor,
Keble kihalt örömét e kőnek alája temette,
Eltemeté bennök, mit az élet nyujthata édest
Sorsa sötétségén csak a hit fáklyája dereng, mely
| Míg e szép neveket sorsa viselni hagyá, - |
| Jó férje s szeretett magzata hamvaiban. - |
| És örökös gyásznak fellege szálla reá. |
| Túl a síron igér majdani egyesülést. |
1837 eleje
