Aláirás
Aláirás (mj.). Az okirat (l. o.) fogalmához annak a kiállító által nevével történt aláirása tartozik. Irni nem tudó személyeknél a névaláirást kézjegy, rendszerint a kereszt (X) pótolja amenynyiben ezt a törvény mint p. o. váltóknál a váltotörvény 104. §-a, a testi fogyatkozás esetét kivéve-nem tiltja. A kereskedő (ki. 10. §-a) aláirásul cégét tartozik használni. A törvénykezési rendtartás szerint, a magánokirat bármily alakban van kiállítva, mindig bizonyít a kiállító ellen, ha valódisága kétségbe nem vonatott, vagy bebizonyíttatott. De megjegyzendő, ez csak az aláirás s ennek folytán az okiratnak is valódiságára vonatkozik. Valódi pedig az aláirás akkor, ha tényleg attól ered, akitől való eredetet az aláirás mutatja. Az természetesen, hogy sajátkezü-e az A., vagy meghatalmazás folytán más eszközölte-e, az A. valódisága tekintetében közömbös. Az A. valódisága azonban önmagában nem képez bizonyítékát az okiratnak az ellenfél által tagadott tartalma mellett, hanem csak akkor, ha magánokirat esetében a kiállító azt sajátkezüleg irta és aláirta, vagy az idegen kéz által irt okiratot két előttemező tanu jelenlétében irta alá, v. azok előtt utóbb az aláirást. sajátkezü aláirásának elismerte; ha pedig irni nem tud, kételőttemezö tanu jelenléteben kiknek egyike által neve is aláirandó szokott kézj egyével látta el az okiratot. Sőt az oly kiállítónál, ki nemcsak irni, de olvasni sem tud, vagy az okirat nyelvét nem érti, ezek az alakszerüségek sem elegendők, azokon felül szükséges még az is, hogy a jelenlevő tanuk az okirat tartalmát ismerjék, azt a kiállítónak az általa értett nyelven megmagyarázzák, s hogy ez megtörtént, az okiraton bizonyítsák.
Aláirás a táviratban.
A táviratban az aláirás, ha ilyen van, mindig a legutolsó szó szokott lenni, különben az aláirás a táviratban nem okvetlen szükséges, aláirás nélkül is adható fel távirat. Magántáviratban akár név, akár egyszerü jegy lehet az aláirás. A magántávirat feladója, ha a feladó állomás ezt bármi okból kivánja, köteles személyazonosságát igazolni és az állomás számára nevét és teljes címét a távirat eredetijén felirni. A távirat feladója személyazonosságát két ismert tanu v. nyilvános okiratok, úgymint utlevél, igazoló jegy stb. előmutatása által igazolhatja. A személyazonosság igazolását követelni azonban csak akkor van helyén, midőn alapos gyanu forog fenn, hogy az illető táviratfeladó valamely harmadik személy, a törvény, a közrend, a nyugalom, a fennálló intézmények, hivatalok stb. megkárosítására, illetve rovására visszaélést szándékozik elkövetni. Másfelől a feladónak is joga van azt kivánni, hogy aláirásának hitelesítése táviratába felvétessék. Ha a feladó azt kivánja, hogy a hitelesítés megtörténtét a táviróhivatal főnöke hivatalosan igazolja, akkor csak a törvények által arra felhatalmazott hivatalos közegek hitelesítése fogadható el. A fél ilyenkor e célból a közjegyzőhöz, szolgabirósághoz v. előljárósághoz fordul. Ha ez megtörtént, akkor az igazolás a távirat végén a következőleg történik és táviratilag is továbbíttatik: «Aláirás hitelesítve N. N. által» (a hitelesítő közeg neve) s e megjegyzés éppen úgy dijazandó, mint a távirat többi szava.
