Angol színészet

Full text search

Angol színészet A drámairodalom és színészet első nyomait Angliában már a XII-XIII. századból fönmaradt misztériumokban találhatjuk, melyekből a XV. század kezdetén kezdett kidomborodni az iskolai és világi színjáték. A drámai költészet Angliában csak Erzsébet királynő uralkodása alatt vált nagyon kedveltté. Ennek udvari szinházában 1568-1580 közt való években 52 legnagyobbrészt nemzettörténeti tárgykörből merített színmű került bemutatásra. Ugyancsak az ő uralkodása alatt, 1575-ben, Leicester királyi engedélyt kapott szintársulat szervezésére. Egyidejüleg az udvari mulatságok fényének emelése végett Erzsébet királynő 12 színészt vett udvari szolgálatba. Ezek között volt a halhatatlan Shakespeare is. A virágzásnak indult drámai művészetet fejlődésében erősen megrontották az 1642. és 1647. években kibocsátott puritán szellemü rendeletek, melyek szigoruan eltiltották a színészeket a színpadtól. Csak II. Károly alatt, 1660-ban alakultak Londonban ismét színtársulatok, melyek azonban nem tudtak az előbbi társulatok színvonálára emelkedni. De helyes ujítást hoztak be ezek: nevezetesen a női szerepeket ezentul ifjak helyett fiatal nőknek osztották ki, s ezáltal új korszakot kezdtek az előadó művészetben. Néhány évtized mulva a drámai válfaj emelkedni kezdett ugyan általuk, de a vígjáték épp oly ledér maradt, mint mintaképe, az egykori francia vígjáték. A jelen század elején uj irányt látunk az angol drámairodalom és színművészet terén, melyet kiváló drámairóik közül Baillie Johanna, Coleridge Procter, Milman, Scheil s mindezeket túlszárnyalva Byronnak tulajdoníthatunk. Mellettök nagy tetszésben részesült a drámairás terén Sheridan Cnowles, Talfourddal, Bulwer, Browning, Marston, Hook, Morton, Blanche és Jarron. Az angol színművészek közül legkiválóbb volt Garrick, ki a színművészetben uj korszakot alkotott, továbbá John Kemble, Sidons Kemble, Cooke Lewis, Munden Emeny, Kean, Miss O'Neil, Miston, Mathews, Macready Vilmos és a szerecsen eredetü Ira Aldridge. L. még Angol irodalom.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit