77. GABRIEL SYVETON

Full text search

77. GABRIEL SYVETON
(Párizsi levél)
Gabriel Syveton az Isten, Család és Tulajdon nemzeti hőse volt Franciaországban. Életéről könyvet kellene íratni minden nyelveken s szétszórni e könyvet sok ezer számban. S valahol inkvizíció folyik a Haza nevében, ez igékkel kellene a bírókhoz szólni:
– Hazafias bírók, emlékezzetek Gabriel Syvetonra.
Két lap, a Matin és a Journal, kaparták ki sírjából a halott Syvetont. Bizonyára engedik békében rothadni, ha barátai nem esztelenkednek. De Syventonból nacionalista hívei okvetlenül Bartha Miklóst akartak csinálni. Szobrot, eleven, dicső-halottat, akinek érc-mása előtt századok múlva is leboruljon a francia hazafi.
Ez a Syveton egyébként, ez a gazember, éppen két évvel ezelőtt ölte meg magát. Rochefort váltig állítja, hogy a hazátlan bitangok tették el láb alól. Elment, ennyi bizonyos s emlékül hagyta – a Syveton-ügyet.
Gyorsabban senki sem hódította meg az életet és Párizst, mint Syveton. Okos és alkalmas időben érkezett a kis, bélpoklos éhségű, vidéki tanár. Déroulede száműzetésben s vezetőre van szüksége a nacionalista urak kopófalkájának. A Dreyfus-pörben még olyan erős a nacionalizmus esélye, hogy akár előleget szedhet rá s szed is.
Garabonciás diákként jön s Messiásnak teszik meg. Polónyi Géza kismiska lett volna, mikor a nagy Gábriel az Isten, Család és Tulajdon védelméről beszélt. Még a nemes és naiv Jules Lemaitre is Krisztust lát benne. A mágnások úgy becézik, mint nálunk Darányi Nácit. Castellane gróf titkárául fogadja tízezer frank fizetéssel. S mikor Syveton a parlamentben pofonüti az öreg, radikális hadügyminisztert, Andrét, Castellane gróf fölemeli a fizetését.
Püspökök, mágnások, apáca-féltő öreg milliomosnők, szerzetesvédő bigottak, hatalomra éhes tábornokok, valláserkölcsi alapon álló írók, munkás-gyűlölő gyárosok, a szocializmustól balgatagon rettegő kispolgárok, az „éljenahazá”-tól megrészegült utcai tömegek kedvence ő, Párizs új, sárkány-ölő Szent György-lovagja, a francia Ugron Gábor vagy még több.
Jules Lemaitre-rel és Louis Dausset-vel megcsinálják a hazafiak Ligáját, a francia tulipán-szövetséget. Ekkor van Syveton a csúcson s ekkor él legpompásabban. Közben megházasodott, elvett egy módos belga özvegyasszonyt, akinek egy kis leánykája van. Hát mire lett volna jó a francia Tulipán-szövetség? Syveton harmincötezer frankot keresett évenként s háromszázötvenezret költött.
Ez az ember: állat volt a legcsúnyább fajtából. Talán egy kicsit beteg is, de minden ocsmányságra képes. A Matin, a Journal hivatalos adatokat közölnek a Syveton-bűnpörből. Annyira hivatalosak, hogy a bíróság megindította ellenük az eljárást, hivatalos titok megsértése miatt. Francia lapok megtehetik, mi századrészét nem írhatnók le Syveton bűnös és perverz cselekedeteinek. Vén dúsgazdag asszonyokat, mint Lebaudy asszony, s nagyon sokat beteges hajlamaikban lesett meg s használt ki. Pumpolt mindenütt hazafias célra s szocialistaellenes propagandára. És közben tizenhárom éves mostohaleányát megrontotta. Családi fészkét bepiszkolta. Egy-egy perverz vágyára vagyonokat költ s ezért embereket áldoz föl, ha kell. Párizs képviselője s a hazafiak bálványa. Mikor azután az Isten, Haza, Család és Tulajdon hőséről már-már minden kiderül, megöli magát. Az istentelen, a Hazából seftelő, a Sodoma-bűnű családrontó, a tolvaj.
Ezeket látjuk a Matin és Journal leleplezéseiből még világosabban, mint eddig.
S annyi bizonyos, hogy a Jules Lemaitre-ek, a becsületes és naiv hazafiak keserű lélekkel otthagyták a nacionalizmust. S annyi bizonyos, hogy Franciaországban most már véglegesen befellegzett azoknak, akik nagyon tüntetően hazafiak. Hejh, nem ártana, főképpen Magyarországon, plakatíroztatni ez esetet. Ha már a Fejérváryék hazaárulását nem lehet. „Jó emberek, vigyázzatok a hangos hazafiakra”. Talán Magyarországon is enyhülne akkor a nagy és hazug hazafiak terrora. Hogy már legyen szabad élniök végre a becsületes, munkás embereknek is. Akik igazán hazafiak s nem azért, hogy leplezzenek valamit.
(Párizs, december 6.)
Budapesti Napló 1906. december 9.
A. E.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir