Tüzérségi párbaj
Tüzérségi párbaj
Az ostrom után felvett leltár szerint a Várban talált lövegek tekintélyes részét – több mint harmadát – a magyar végvárakban, illetve a magyarokkal vívott csaták során zsákmányolták a hódítók. E nagyobbrészt császári, kisebb részben magyar lövegek mintegy felénél ismerjük az öntés időpontját, s ezek háromnegyede még a 16. században készült. Ha korukhoz hozzátesszük, hogy a korábbi végvári harcok már igénybe vehették e lövegeket, s a török Buda a 16–17. század folyamán nyolc ostromot állt ki, fogalmat alkothatunk a lövegpark e részének elhasználódottságáról. Persze a keresztény tüzérségnél is adódtak technikai problémák, így például néhány, harc közben túlmelegedett ágyúcső felrobbant.
A két szemben álló fél között az első pillanattól heves ágyúpárbaj zajlott. A keresztények ágyúállásai és mozsárteknői fokozatosan körbefogták a Vár-hegyet, s főként a Gellért-hegyről, a Nap-hegyről, a Sváb-hegyről, valamint a mai Retek utcánál lévő kisebb halom tetejéről, továbbá a Vár körül kiásott árokrendszerben elhelyezett ütegekből lőtték a falakat és a Vár belsejét. Sőt, még a pesti oldalra is vittek át ágyúkat, igaz, ezeket inkább csak a védők folytonos zaklatására használták.
A keresztények ütegei ellen a törökök is felállították saját ágyúikat, de a Vár északi oldalát ostromló császáriak és brandenburgiak kiváló tüzérei hamar elhallgattatták ezeket (a császári tüzérek közül kiemelkedett a tüzérségi szakmunkájáról híressé vált Michael Miethen, akit egy török mozsárbomba ölt meg a Vár alatt). A nagy kaliberű ostromágyúk nehéz vasgolyói hatalmas réseket törtek a középkori falakon, úgyhogy végül a törökök már nem tudták hova állítani ágyúikat, mondhatni, szinte kilőtték alóluk a falakat.
Az északi oldallal ellentétben, a déli részen a török tüzérség rengeteg kárt okozott az ott állomásozó bajoroknak és szászoknak. A Gellért-hegyen felállított bajor ütegből július elején három ostromágyút lőttek ki a törökök, a Nap-hegyen elhelyezett 10 ágyús ütegből pedig július 6-án, egyetlen nap alatt újabb kettőt.
A réstörés meghatározott módszer szerint folyt. A Vár viszonylag vékony, középkori falai ellen nagyon hatásosnak bizonyult, hogy a résnek kiszemelt helyen a fal alját szétlőtték, s a támaszát vesztett felső rész magától leomlott. Mindez eleinte még messziről, több száz méter távolságról történt. Az ostromárkok rendszerének kiépülése után azonban az északi részen egy 9 ostromágyúból álló üteg már mindössze 30 méterről törte az Esztergomi rondellát, illetve a déli oldalon lévő Nagyrondella falát is ugyanilyen közelről ágyúzták az ostromlók. Július végére egyébként több mint másfél száz keresztény löveg ontotta tüzét a falakra, és ezek majdnem fele nehéz ostromágyú volt.
Az ágyúkhoz csatlakoztak a bombákat vető mozsarak is. A mozsarakkal ekkor még csak nagyon pontatlanul tudtak célozni, viszont a fedezékekben megbúvó ellenséget egyedül a mozsarak magas röppályát leíró bombáival és gránátjaival lehetett támadni. A várbeli várost bombázó császári mozsarak között 400 fontos (kb. 225 kg) kaliberű is akadt. A bombákat üreges vasgömbökből készítették, amelyet lőporral és más éghető anyagokkal (kén, gyanta, szurok) töltöttek meg. Ezek az óriási lövedékek becsapódáskor áttörték az épületek tetejét, és a pincékben robbantak, már amennyiben a robbanás időzítésére szolgáló gyújtókanóc hosszát sikerült eltalálni. A mozsárbombák a Várból kiszökött foglyok szerint sok emberéletet követeltek és rengeteg kárt okoztak. De némely bomba oly mélyen fúródott a földbe, hogy a kanóca kialudt.
Az ágyú használata: töltés, irányzás, lövés.
A déli oldalon is megszólaltak a nagy öblű, 60, 140, 200 fontos bombákat vető mozsarak, amelyek pokollá tették a védők életét. Feltehetően egy ilyen mozsárbomba csapódott be július 22-én Mátyás király egykori palotájának lőportoronnyá alakított részébe, ahol állítólag 8000 mázsa lőport tartottak. A robbanás elsöpörte a Dunára néző palotaszárnyat, 60 méteres darabon kiszakította a várfalat, megölt 1500 török katonát és polgári lakost. A leírások szerint a füstfelleg két órára eltakarta a napot. A pesti oldalra hatalmas szikladarabok repültek át, ahol néhány katonát agyonütöttek. Az ostromlók között is zűrzavar támadt, a robbanás dörejétől megsüketült, a légnyomástól sokkos katonák menekülés közben egymást, sőt tisztjeiket is összetaposták. A kiszakított résnek azonban a keresztények semmi hasznát nem vették, mert az a szinte támadhatatlan dunai oldalon feküdt.
Természetesen a törökök is alkalmaztak fedett célok ellen mozsarakat, amelyek kőlövedékeket és bombákat vetettek az ostromlók árkaira, ütegeire, és forrásaink megállapítják, hogy ezek bizony naponta tucatjával szedték áldozataikat.
Mivel a törökök a keresztény ostromágyúk által tört réseket kitűnően megszerkesztett karósorokkal, ún. paliszádokkal zárták el, ezeket és a város házait a brandenburgiak huszonkét háromfontos ágyújából tüzes és láncos golyókkal lőtték. A lánccal összekapcsolt két félgömbből álló golyók kiszaggatták a cölöpöket, a szurokkal, kénnel körülöntött kőmagból készített tüzes golyóbisok pedig sok kis tüzet okoztak. Emellett használtak ágyúból kilőhető, a mozsárbombákhoz hasonló szerkezetű gránátokat is. Ezeket – ahogy akkor mondták – „egy vagy két tűzzel” lőtték ki, ami azt jelenti, hogy az előbbinél a lőportöltet robbanása gyújtotta be a gránát kanócát, az utóbbinál pedig égő kanóccal tették a gránátot az ágyúcsőbe. Elképzelhető, hogy ez mekkora veszélyt jelentett az ágyúk kezelőire.
A felsorolt lövedékfajták a nagy tömegben rohamozó ellenség ellen valójában nem sokat értek. Erre a célra sokkal jobban megfelelt a kartács, melynek töltete kő-, vas- és üvegdarabokból állt. Kis hatótávolsága miatt csak a közvetlen közelbe jutott ellenség ellen lehetett használni, hatása viszont rettenetes volt.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
