A vracsegaji tábor szétveretéséről.

Full text search

A vracsegaji tábor szétveretéséről.
A vracsegaji tábor szétveretéséről, mellyről lapunk már előbb szólott, a Közlöny a következő részleteket tudatja: sept. 7-ikén reg. 4 órakor indult meg a magyar sereg Fejértemplomból három csapatban, s már mintegy 2000 lépésnyi távolságról lövésekkel fogadtatott. A mi seregünk azonban lövés nélkül nyomult előre csatár-lánczczal s a falutól 600 lépésnyire 6 ágyúlövést tőn. Az ostromlottakat az első lövés futásnak riasztotta, úgy hogy seregünk ellentállás nélkül vonúlhatott az elhagyott helységbe. Egyetlen egy rácz volt vakmerő 10 lépésnyiről lövést tenni, s ez rögtön leszúronyoztatott. Mire a falu tulsó részére érhettek, mögöttök az egész lángba borult. Ez a vidék biztosítására annál szükségesebb volt, mivel a lázadók újolag ellentállásra tökélék el magokat, s két órányira régi tüzhelyökről Taras folyón túl, sánczokat emeltek. Seregeink táborukat is el akarták foglalni, de ki levén szedve a hid, más oldalról lesznek kénytelenek a megtámadást eszközölni. Ez alkalommal is tapasztaltatott, mi hiányos a győzelem, ha lovasság nincs. Futás közben egyetlen egy ráczot sükerült elfogni, a többit utolérhetlenné tette a félelem. Lovassággal az egész tábort be lehetett volna hajtani, s ez által a vidéket egy csapással a lázadóktól kitisztítani.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir