Várad-Olaszi, sept. 14.

Full text search

Várad-Olaszi, sept. 14.
Tegnap indított le Bihar megye újra egy zászlóalj nemzetőrséget Nagy-Becskerekre! 1250 többnyire izmos és derék fiatal vállalkozó egyénekből áll ezen kis sereg. Leglelkesebb századosai Marzsó Imre, ki egyszersmind parancsnok, Bernáth Gedeon, gróf Rhédey István és Honkovics György. Ezen zászlóaljunk is 10 hétre ment le a táborba, hiszszük azonban, hogy ha hazánk ügye kivánandja, mind ezen, mind az august. 19-ikén lement zászlóaljból sokan fognak a győzelemig, még továbbra is síkra kelni!!
Némi aggodalommal bocsátók útnak nemzetőreinket, a mennyiben – a sorkatonasághoz kivántató újonczok öszveirása miatt – megyénk oláhajkú népei között sok helyen tettleges ellenállásra találtunk, s ámbár nagyváradi derék nemzetőreink közbejöttével a Körösvölgyén és Cséke vidékén a csend helyre állott, a Fekete Körös mentén lakók közől pedig Sántha György erélyes alispánunk kiküldetvén, reményleni lehet, miképen azon vidéken is, hol az aradi oláh mozgalom ragályától buzdúlt föl a nép, értetlenségből eredett lázongása magától lecsendesedik; mindazáltal a bebörtönözötteknek s a nép között forgó tanúknak előadásai tisztán gyaníttatják azt, hogy megyénkben is működik a reactio vétkes keze. Azonban mi el vagyunk mindenre készűlve, mert bár csupán nemzetőreink közül 2700-an vannak az alföldön a csatatéren, de itthon maradt még mintegy 10,000 tiszta magyar nemzetőr, kik bölcs vezérlet alatt édes hazánknak hű s nagyszerű szolgálatot tehetnek.
F. J.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir