TIZENKETTEDIK FEJEZET • Gavallér szökést tervez
TIZENKETTEDIK FEJEZET • Gavallér szökést tervez
Ámde összedőlhet a világ: megindult lovagias eljárásokat nem tud megállítani semmiféle esemény. Stoff nyugalmazott főhadnagynak újabb ötlete jött, miután a Becsületbíróság kimondta illetéktelenségét: – „párbajbíróságot” kell összehívni, amely megállapítja, vajon van-e helye a lovagias eljárásnak.
– Kérem, ez a szekundánsok dolga szokott lenni – tiltakozott Gavallér.
Stoff nem engedett:
– Azért, mert ön a fővárosból jött, tudjuk itt mi is a magunk dolgát. Igenis, vannak esetek, amikor a szekundánsok a maguk lelkiismeretének a megnyugtatására párbajbíróságot kérnek. Én nem loptam a lelkiismeretemet. Mind a két úr testi-lelki jó barátom. Vigyázok rájuk, mintha az édesanyjuk ölében ülnének. Stoff főhadnagyra eddig még senki se mondhatta, hogy hűtlen barát.
– Nem lehetne egyszerű jegyzőkönyvvel elintézni a dolgot? – vélekedett Gavallér.
De most Gyógyszerész állott arra a szeplős, anyajegyes talpára:
– Ismerjük ezeket a papiros párbajokat. Afféle műlovagiaskodás, a segédek fontoskodása; az egész csak arra jó, hogy Ferenczi könyvkereskedő eladjon néhány Párbaj-kódex-et. És végül ő nevessen a markába.
Stoff főhadnagy megnézte az óráját, amelyet katonatiszt módjára a nadrágzsebben hordott:
– Tehát összehívjuk a „párbajbíróságot”.216
Miért nézte meg Stoff főhadnagy az óráját?
Azt valamennyien tudták a jelenlevő urak: – összejövetel volt rendezve a Sóstón a babiloni rabságból kiszabadult úriember tiszteletére. Egyelőre csak amolyan titkos, dugott összejövetel, amelyen csak a legbizalmasabb barátok vehetnek részt, mert még nem volt teljes bizonyos, hogy nem akadnak-e váratlan ellenségek a városban, akik Levente úrnak szemére hánynák a váci éveket. Ugyanezért választatott az összejövetel helyéül a kis sóstói fürdő, ahol ilyenkor, október végén legfeljebb a rókák és a nyulak járnak. Ebéd után mindenkinek ott kell lenni. Először azért, mert akkor csúszik legjobban a nyíri vinkó, amikor az ebéd íze még az ember szájában van, másrészt a délután rövid, hamar sötétedik az erdőn.
Gavallér azt gondolta magában, amikor Kohut ügyvéd úr társaságában az erdőn áthaladt, hogy ez a környezet valóban méltó a kiszabadult rabhoz.
Minden erdő szomorkodik októberben, de a sóstói erdő tud leginkább búslakodni. Mintha az a sok bánatos nóta, amelyet itt nyaranta elfuvoláznak, eldalolnak, mind fészket rakott volna a lombjai között: úgy sóhajtozik az őszi szél. Persze, többnyire tölgyfával van beültetve az erdő – nem temethetnek el mindenkit diófa koporsóban –, a tölgy októberben még együtt tartja lombjait, mint a jó családfő gyermekeit. De szól a szél, és elhívogatja meghalni a leveleket. Az erdei út olyan, mint egy templom hajója; az összeboruló lombok között csak néha látni a vándorfellegeket.
– Nem tanyáztak itt sohasem betyárok? – kérdezte Gavallér.
– Józan nép lakik erre. Még részegségében is tudja, hogy meddig eressze bele a bicskát a cimborájába – felelt Kohut úr. – Többnyire csak arcon szúrják egymást, a nemesebb részeket, a kart, a lábat kímélik.
Átvágtattak a vasúti síneken, ahol Kisvárda felé jár a vonat, az őszi égboltozaton varjak vonták közelebb a késlekedő hideg időjárást.
– Én farsangi gyerek vagyok, mert október vége felé születtem217 – mesélte Kohut úr –, de mindig elszomorodom, amikor beköszönt az ősz. Mintha meghidegedne a pipafüst is az ember szájában, a pókfonállal elszáll a haja, az összesodródott levelekkel a kedve…
– Mindjárt a kocsmába érünk – szólt közbe a talyigás.
Hát igen, már feltűnt az állás, ahol a vidéki szekerek kikötni szoktak nyáridőben, amikor azokat a cipó formájú falusi asszonyságokat hozzák, akik hosszú szoknyájukban alig tudnak leszállni a szekérről. A savanyú szagú, szikes fürdőkre sétálgatva várakoznak, bár firhangok vannak a kádak között, olyan jóízűen elbeszélgetnek, hogy a fürdősnék nem győzik kivárni a végét.
De most ősz volt, az étteremben hideg disznópecsenyét és uborkát falatoztak dércsípte arculatú úriemberek az egyetlen megterített asztalnál. A saját penecilusaikkal ettek, mert a szarvasnyelű villák, kések már téli pihenőjükre tértek. Az asztalfőn Levente úr ült, és vadásztarisznya volt a nyakában, mintha csak véletlenül került volna ide. Ámde most sem volt alázatosabb vagy nyájasabb, mint máskor; követelően, erőszakosan viselkedett. Nikelszky bácsinak csak úgy, a feltámasztott könyöke megől felelgetett:
– Nem értem az idevalósiakat. Még mindig abból a kellemetlenségből akarnak megélni, amely engem ért esztendők előtt. Úgy látszik, egy-két embernek be kell verni a magosan tartott orrát.
– Nono, csak tegyük vissza a késeket a csizmaszárba – óvakodott Nikelszky bácsi. – Majd lassacskán megjön mindenkinek az esze, papnak, bírónak, kurátornak.
– Utóvégre, nekem jussom van ebben a városban lakni, és megélhetést találni, mert itt született már az apám is – tüzelt tovább a tegnap szabadult úriember. – Azt szeretném én látni, hogy nekem ne adjanak hivatalt, a lelkükön is keresztülmegyek. Nem ismernek még engem, hogyha megharagszom: milyen szoktam lenni.
– Hát azt magam sem érteném, ha neked nem adnának valami hivatalt a városnál vagy a megyénél… – dünnyögött Nikelszky bácsi.
– Hivatal nem egzisztálhat úriember nélkül, ezért remélem, hogy218 belátják mihamarébb a dolgot ők is – fejtegette a maga igazát a tegnapi holt ember. – Utóvégre „kellemetlensége” mindenkinek lehet az életben. Nincsen ember hiba nélkül. A jó ló is botlik. De hát ez nem tarthat egy életen át, mindennek van valahol vége.
A jelenlevők – mindnyájan a jó emberek lovagrendjéből valók, ahová tartozik végeredményben minden ember, ha a városnak vagy a megyének a nyakára kell valami földterhét elsózni – csendesen bólingattak.
– Pivnyik Gábor a városi adónál úgysem viszi soká. Az ő helyére benyomhatnánk Leventét – indítványozta Gyógyszerész.
– Az utolsókat rúgja Krajcsik bácsi, a városi könyvtáros! – szólalt meg az asztal végéről egy névtelen fiatalember.
– No már, öcsém – felelt a szabadságos úriember –, nem azért lettem hatvanesztendős, hogy penészes könyvek között töltsem az életemet. Csak nyeljed te a könyvek dohát, porát. A jó egészség az első.
Erre mindnyájan koccintottak. Gavallér is. Bár érezte, hogy nincs rendben ez a dolog, ami itt folyik. Tegnapelőtt még Vácott, ma pedig a hivatali állások között válogatva…
Elhatározta, hogy rosszullét ürügye alatt megszökik a társaságtól. Talán még a városból is.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
