FARSANGI KALAND
FARSANGI KALAND
Ha még egyszer asszony ülne a magyar trónusra, és ha az az asszony éppen olyan okos és szép volna, mint Mária Terézia volt, akkor talán akadna párja azoknak a nevezetes gárdistáknak is, akik a maguk idejében a világ legelső gavallérjai voltak. Ah, gyönyörű, regényes század, midőn a magyar úrfiak lobogó lelkesedéssel szolgálták a dicső királynőt, és223 a Burg nesztelen folyosóján, őrállás közben Pusztaeörsi uram költeményeket szerkesztett.
Pusztaeörsi uram ott vénült meg az udvarnál. Hiába, a kutya idő még a daliás gárdistát sem kímélte. Még megfeszült rajta a karmazsin, és sarkantyúja éppen olyan vígan pengett, mintha húszesztendős ifjú járna a csizmában. De hát a sarkantyúnak könnyű. Őt kicserélik, ha megkopott, de ugyan hogy cserélje el a vénülő gárdista fájós derékcsontjait fiatal, ruganyos csontokkal? A paraszt megvénülhet, azzal senki se törődik. De ugyan ki látott már törődött, öreg gárdistát?
Pusztaeörsi – a nevezetes nógrádi Baloghok fajából – éppen annyira rabja volt kora cicomás, romantikus hajlamainak, mint mindenki. A Burg északi szárnyában, ahol a dicső királynő fejedelmi pazarlással rendezte be a gárdisták lakásait, gyakran tépelődve járkált esténkint. Egy nagy velencei tükör lógott a falon, az előtt meg-megállt, és fájdalmas mosollyal szemlélte a ráncokat arcán, amelyeket maholnap már el nem titkolhat, és kínzó köszvénye hasogatta derekát. Nemcsak a színésznők vénülnek meg, a gárdisták is… Odalentről, a gárdisták ebédlőjéből víg lárma hangzott fel. Az urak hangos pohárcsengés közepette mulattak. Perdült a kocka, és valaki mandolint pengetett. Az kellene csak, hogy a gárdista szomorkodjon! Még tán azt hihetne valaki, hogy a királynő nem fizeti pontosan gárdistái hópénzét. Lenn, a nagy udvaron csillogó lámpások kísértek gyaloghintókat, kocsikat. A kapuban álló várta hosszan elnyújtott kiáltása fel-felhangzott. Farsang utolsó napja volt. Csodálatosan megenyhült az idő. A vén komor Burg felett tavaszias szellők fújdogáltak. Mulat egész Bécs… Vajon a királynő hol tölti ma az estét?
Szomorú gondolatai közben az öreges gárdista ennél a pontnál elfelejtette kínzó fájdalmait, és átszellemült boldog mosoly terült el arcán. A királynő, a legszebb és a legjobb királynő vajon hol tölti ma az estét? Talán csak nem búsul és szenved ő is, mint hűséges Pusztaeörsije?
A gárdisták zajgása odalentről felhangzott, amint egy ajtó nyílott olykor, ide is, hol máskor komoly és méltóságos etikettel hordják föl az inasok a vacsorát, és legfeljebb egy-egy víg nevetés, elfojthatatlan kacaj tör ki a tágas ebédlőben. Csak a Pusztaeörsi szobáját kerülte el Karnevál. A lucskos, langyossá fordult idő néki a köszvényt juttatta eszébe és a bús gondolatokat.
Vajon mit csinál a királynő ma este?
Azelőtt, pár évvel előbb, alkonyattal fölkerekedett a királynő, és pajkos224 kedvében, álorcásnak öltözve, víg gárdistáival bejárta a farsangi várost. Ő volt a legszebb bécsi mosónő, ő volt a mödlingi bálok rózsakoszorús bálkirálynője. Csak midőn tovarobogott az üveges hintó, nyomában a száguldó gárdistákkal, akkor tudták meg az ámuló mulatozók, hogy maga a császárnő járt közöttük, ő volt a megválasztott legszebb mosónő, ő volt a táncosnők elseje.
De hát, úgy látszik, minden múlandó a világon. A vadaskertek felé nyíló kiskaput, amerre a királynő titkon, gárdistáival elhagyta a palotát, már évek óta nem nyitották fel. Talán a zárja is berozsdásodott már. Megvan-e az öreg kapus, aki még Lotharingiai Károlynak sem akarta elárulni, hogy merre távozott a királynő a hűséges gárdistákkal? A herceg nevetett, és türelmesen várta meg a kapu előtt sétálgatva fölséges hitvesét. Akkor történt éppen, hogy a királynő elveszítette egyik aranyos cipellőjét. Hiába járta be a hűséges Pusztaeörsi egész Bécs városát. A cipőcskének, benne a selyemmel hímzett császári koronával, nem akadt nyomára. De másnap jelentkezett egy mödlingi varga a megtalált cipővel, és ekkor a gárdisták mind nagyon irigyelték a szerencsés vargát.
Ah, álom, álom… Úgy látszik, vége van már a gyönyörű álomnak, és Pusztaeörsi ezentúl már csupán köszvényét gyógyítja, míg visszavonul falusi házába az Ipoly mellé, és a ködös halmok között csupán a szél zúgását fogja hallgatni.
…Ebben a pillanatban elhalt odalenn az ebédlőben a farsangi zaj. Később ajtók csapódása hallatszott, a gárdisták mentek be lakosztályaikba. Pusztaeörsi kíváncsian lépett ki a folyosóra. Éppen Bessenyeivel, a költőgárdistával találkozott szembe:
– Nini, te nem vagy beteg? – kiáltott fel Bessenyei.
Pusztaeörsi elpirult:
– Már jobban érzem magam… Miért hagytatok fel a mulatsággal?
Bessenyei az ajkára tette a kezét, és halkan suttogta:
– A királynő éppen most üzente Schwarzenberg gróffal, hogy ki akar kocsizni a mulató városba. A parancs úgy szól, hogy mindnyájan hosszú köpenyeget vegyünk magunkra… A kamarás azt mondja, hogy a királynőnek jókedve van. Mulatni akar.
Pusztaeörsi egyszerre elfelejtette köszvényét, el a gyötrő bús gondolatokat. Egy pillanat alatt rendbe szedte öltözetét, aztán ráparancsolt legényére, hogy igazítsa meg a frizuráját. A hófehér paróka csakhamar művészi gonddal göndörödött fülére, a ruhásszekrényből előkerült az a bő, fekete selyemköpenyeg, amely sarkig elfödte a ragyogó gárdistaruhát.225 Az inasok fel s alá szaladoztak a folyosón, az udvaron titokzatos sürgésforgás keletkezett. A gárdisták sietve hagyták el az épületet, és nesztelen lépésekkel haladtak a svájci udvar felé, ahol már üveges gyaloghintó várt lakájok őrizete alatt. Az oldalajtó félig nyitva volt, és ott állott Schwarzenberg gróf, a királynő kamarása. Egypár pillanat múlva halk ruhasuhogás hallatszott, és a kamarás mély meghajlással tárta ki az ajtót. A felülről lesugárzó gyertyák fényében egy hatalmas, bíborköpenyeges asszony állott meg a küszöbön, akinek fejére volt borítva köpönyege kámzsája. Fürge lépésekkel haladt a gyaloghintó felé, és Pusztaeörsi, aki legközelebb állott a hintóhoz, boldogan hallotta a királynő kegyes hangját, amit már hónapok óta nem hallott betegsége alatt.
– Valami álorcás bálba menjünk – szólt a királynő, és nevetve beszállott a hintóba.
Nyomába sietett udvarhölgye, a szép és kacér Esterházy Minka, és a gyaloghintó függönyei összehúzódtak. Az inasok fölkapták a hintót, és halk csendben hagyták el a Burgot. Csak akkor gyújtották föl a lámpásokat, mikor már a kanyargós, szűk belvárosi utcákon jártak.
A régi bécsi utcák farsangját hiába keresné a mai utazó. Olyan volt az, mint a velencei karnevál. Az utcákon álorcások jártak, nők, férfiak, és a sűrűn járó gyaloghintókban előkelő öreg dámák ültek – a fiatalok maguk is álorcásan járták az utcát gavallérjaikkal.
A királynő megállította a gyaloghintót egy utcaszegletnél, kiszállott belőle, és a Pusztaeörsi karjába kapaszkodott. Ah, ez a vén gárdista mindenütt legelöl volt. Az utcákon tolongott a farsangi nép. Hangos zene, ének zaját visszhangozták a magas falak, és a diákok éppen akkor vonultak végig földíszített szekereiken a tömegben.
– Ah, kedves Pusztaeörsi – kiáltott föl vígan a királynő, az ő vidám bécsies nyelvén –, mi már régi lumpok vagyunk. Valamikor mi csináltuk a farsangot Bécsben, most már megcsinálják nélkülünk is. Múlik az idő!…
– Fölséged ma is a legszebb mosónő Bécsben! – felelt meghajolva a gárdista.
A királynő megrántotta a gárdista karját.
– Vigyázz, Pusztaeörsi… Már elfelejtetted, hogy Pláner Auguszta volt a neve annak a mosónőnek?
A gárdista boldogan mondta utána:
– Pláner Guszti a legszebb bécsi mosónő…
A farsangi zaj növekedett, amint beljebb hatoltak a város utcáin.226
Bohócok, törökök és spanyol táncosnők jártak egymás nyomában. Olyan volt az utca, mint egy nagy álorcás bál. A gárdisták körülvették a királynőt, és távol tartották tőle az álorcásokat.
Egy nagy föld alatti táncterem volt akkoriban Bécsnek leghíresebb mulatóhelye. Ide özönlött az utca népe, a gyaloghintókat oda vitték az inasok. A királynő is arrafelé irányította lépteit, hű gárdistáitól kísérve. Az udvarhölgy nevetése csengve hangzott föl a királynő háta mögött. Bizonyosan valami pajkosságot mondtak neki a gárdisták. A királynő gyorsan megfordult, és érdeklődve kérdezte:
– Mi volt az? Hadd nevessek én is…
De Esterházy Minka késlekedett a felelettel. Valami olyast mondhattak neki a gárdisták, amit röstellt ismételni. De a királynő toppantott a lábával:
– Akarom tudni.
Esterházy Minka halkan a királynő fülébe súgta a mondókáját, amire a királynő is fölkacagott.
A föld alatti táncteremhez értek. Odabévülről már hangzott a farsangi zene… A királynő lejjebb húzta arcán kámzsáját, és így szólt:
– Hű gárdistám, Pusztaeörsi, tiéd az első keringőm…
Bezzeg elfelejtette Pusztaeörsi uram a reumát, köszvényt és az összes nyavalyákat, amelyek az utóbbi időben vitézi testét megrokkantották.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
