Alszerpap.

Full text search

Alszerpap. Mikor a keresztény egyház hivői szaporodtak s a diakonusok, szerpapok nem gyözték teendöiket, az ő rendükből más, alárendelt segédek sora fejlődött, kik a diakonusokhoz kevéssé illő alsóbbrendü szolgálatot végezték. Az egyház szolgálatára különösen felavatott ilyen alsóbb rendü segédek közül a szubdiakonusok vagyis A.-ok az afrikai és római egyházakban már a III. század közepe táján, Spanyolországban a IV. század elején, a keleti egyházban a IV. század első felében léteztek: Teendőik leginkább a következők voltak 1. a. diakonusoknak segíteni az oltár szolgálatában, nekik az üres edényeket átnyujtani; 2. a hivek ajándékait átvenni; 3. a hivek áldozása alatt a templom ajtaját őrizni; 4. a püspökök szolgálatában hirnökösködni és leveleket vinni, főleg az üldözések idején. Eme hivatása szerint mint a görög egyházban még ma .is az alszerpapság egész a XIII. századig a kisebb egyházi rendekhez tartozott, ekkor a latin egyházban III. Ince pápa a nagyobb rendekhez sorolta, jóllehet már Nagy Gergely kiterjesztette az alszerpapokra is a nőtlenségi fogadalmat, úgy hogy azóta a régi gyakorlatuak és működésnek csak a felszentelési szertartásban maradtak meg némi nyomai. Napjainkban az alszerpapságot többnyire csak az áldozárság egyik lépcsőfoka gyanánt adják fel, teendőit pedig kis misékben részint maga a miséző pap, részint laikus hivők (minisztránsok) végzik, nagy misékben pedig más segédkező papok. Az alszerpapság fölvevésére a trienti zsinat óta a megkezdett 22-ik év kivántatik s az alszerpapság és a szerpapság rendjének feladása között, hacsak a szentelő püspök fölmentvényt nem ad, egy évnek kell eltelni. Aki az A: i rendet fölvette, többé a világi állapotba vissza nem térhet, nőtlenségre és zsolozsmamondásra van kötelezve. Az alszerpapságra való szentelés csak az illetőnek eltartását biztosító cím mellett történhetik.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir