Földi János. Állattani művek

Full text search

Földi János. Állattani művek
Ekkor következetesek sorra az állattani kézikönyvek. Első volt Földi János Természet Historiájának első csomója, az Állatok Országa (Pozsony, 1801). Főleg Blumenbach nyomán készűlt, de más német kézikönyveket is tekintetbe véve. Haszna és hatása tágabb körökre kiterjedt, és méltán, mert nyelve, felfogása, műszói és terjedelme egyaránt ajánlották ezt a maga korában jeles és Gáty kisebb könyvén kivül egyetlen magyar zoologiát. – Hozzá csatlakozott csakhamar Szentgyörgyi József munkája: Az állatok országa (Debrecen, 1803). Ez már iskolák számára készűlt, s a Legnevezetesebb természeti dolgok ismeretének első darabja volt, de több nem is jelent meg belőle. A maga idejében kapós munka volt, nemcsak azért, mert csinos és kellemes előadása ajánlotta, hanem, mert hasonlóképen, mint a Raff-Fábián-féle, rajzokkal volt felszerelve. Tizenkilenc réztábla-mellékletét Debrecenben metszették. – Kiegészíti ezeket Kisszánthói Pethe Ferenc Természet-História és Mesterség tudományának első része az Állatokról (Bécs, 1815), mely e szakból ennek a kornak utolsó számottevő terméke volt, de igen csonka maradt, mert csupán az emlős állatok leírását foglalta magában. Pethe Ferenctől különben nem sokkal előbb Mathesis jelent meg (Bécs, 1812), mely huszonnyolc évvel Dugonits műve után ezen időszaknak második mathematika kézikönyve volt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir