Mátyás viszonya az olaszországi államokhoz. Törekvése Triest megszerzésére, Dalmatia visszafoglalására. Veglia sziget elfoglalása Velencze által. Tárgyalások a nápolyi királylyal. Florenczczel és Milánóval kötendő szövetség iránt. Viszonya Velenczéhez. VIII. Incze pápa trónralépte. Mátyás a pápával szemben a nápolyi királyt támogatja. Védnöksége alá fogadja Anconát.
A KIRÁLYT kormányzatának hármas czélja: a magyar állam függetlenségének biztosítása, – a törökök ellen megoltalmazása, – súlyának nyugati Európában megalapítása, szükségképen sokszoros összeköttetésbe hozta az olasz államokkal. Olaszország, politikai hanyatlása daczára, a mi a szétdaraboltság és belső küzdelmek nyomaiban bekövetkezett, sok tekintetben megtartotta vezérlő állását az európai államok élén.
Róma, az egyház fejének székvárosa, hajdani varázsát és befolyását a keresztény népekre nem vesztette el. Velencze és Genua az öntudatos közlekedési és kereskedelmi politika első mesterei és dús kincseinek letéteményesei maradtak.
Nápoly, Flórencz és Milano nem szűntek meg úgy a természet áldásainak, mint a műveltség, gazdagság és fényűzés felsőbbségének vonzó erejét gyakorolni. És olasz földről indúltak ki a renaissance irodalmi és művészeti mozgalmai a művelt világ meghódítására.
Mátyás uralkodásának kezdetétől fogva benső viszonyba lépett a szent-székkel és a velenczei köztársasággal; utóbb Milano és Nápoly fejedelmeivel is. Soká arra szorítkozott törekvése, hogy erkölcsi és pénzbeli támogatásukat szerezze meg; ellenben nem gondolt arra, hogy az olaszországi ügyekbe avatkozzék.
De amint a császári korona megszerzésének vágya lelkében megfogamzott, s ezzel politikájának kerete európai szélességet nyert; amint utóbb mérkőzése a császárral az összes hatalmi tényezők figyelembevételét tette szükségessé: változott az állás, amit elfoglalt; és Olaszország irányában is a cselekvés, a kezdeményezés terére kellett lépnie.
Ezt megkönnyítette házassága, mely Nápoly, Ferrara, Milano udvaraival rokoni kapcsolatba hozta. A politikai szereplés után sóvárgó királyné mindent megtett, hogy hazájának ügyeire irányozza férje figyelmét; amiben vele közreműködtek az olasz humanisták, kik a budai udvarnál vendégszerető fogadtatásra találtak, és az olasz diplomaták, kiknek egész sorozata nyert állandó alkalmazást Mátyás szolgálatában.
Mindenek előtt szükséges volt az adriai tenger partjain erős állást foglalnia, és előnyös fekvésű kikötő helyek birtokába jutni, amilyenekkel Dalmátiának a magyar király kezei között megmaradott részében nem rendelkezett.
Az 1477-ik év elejétől kezdve Mátyás azon tervvel kezd foglalkozni, hogy a császár által bírt Triestet hatalmába ejti, és ezen czélból a város előkelő patriciusai közűl többeket titkon megnyert.
Majd feladatául tűzi ki: Dalmátia azon részét, melyet a magyar koronától Velencze szakított el, fegyver hatalmával visszaszerezni.
Erre kedvező alkalom kínálkozott 1478-ban, mikor Velencze a pápa és a nápolyi király ellen szövetségre lépett a flórenczi köztársasággal, Ferrara és Milano fejedelmeivel.
Mátyás el volt határozva, hogy apósa és a szent-szék oltalmára, Velencze ellen háborút indít, a melyhez nagymérvű előkészületeket tett.
Az említett év őszén Fontana Ferenczet Ferrarába, Cavitello Justiniánt pedig Milanóba küldötte, hogy a szövetség felbontására és Velencze elszigetelésére kísérletet tegyenek.
A császárral pedig tárgyalásokat indított meg a végett, hogy a köztársaság ellen indítandó magyar seregnek a császár területén szabad átvonulást eszközöljön ki.
Még fokozódott ellenséges indulata, mikor 1479 elején Velencze a törökökkel békét kötött, és mikor később a törökök betörését Erdélybe a köztársaság izgatásainak tulajdonította.
Fenyegető magatartása élénk aggodalmakat keltett Velenczében, hová már olyan tudósítások is érkeztek, hogy magyar hadak útban vannak Friaul felé. És a senatus míg többrendbeli intézkedéseket tett a köztársaság területének megoltalmazására; ugyanakkor Mátyáshoz követet küldött, ki hivatva volt őt a háború megindításától visszatartani.
A hadjárat nem jött létre. A császár megtagadta a hadak átvonulsára az engedélyt; a nápolyi király által igért segélypénz elmaradt; a pápa meg épen Velenczével egyezségre lépett.
Velencze ezáltal fölbátorítva, még inkább fölingerelte maga ellen Mátyást azzal, hogy a hűtelen Frangepán grófok ajánlatára az ezek által bírt Veglia szigetét a saját fenhatósága alá fogadta, és kormányzót rendelt oda.
Mátyás ekkor Magyar Balázs vezérlete alatt hadakat küldött a sziget megszállására. És mikor a pápa őt Velencze jogigényeinek respectálására szólítota föl, válaszában szokott erélyével kijelenté, hogy «készebb egész birodalmát és saját fejét is koczkára tenni», mint sem a magyar korona jogait feláldozni. Éles szemrehányásokat tett a pápának, és fölkérte, hogy a köztársaság jogtalan vállalata támogatásának botrányától tartózkodjék, nehogy «ezt később megbánnia oka legyen». Veglia azonban velenczei uralom alatt maradt.
Velencze később is semmit sem mulasztot el, amivel Mátyásnak ártalmára lehetett. Ellene segítséget ajánlott a császárnak, és ezt a kibéküléstől visszatartani igyekezett.
Időközben, 1481 őszén, a nápolyi királynak sikerűlt Velencze megrontására, a flórenczi köztársasággal és Milanóval ellen-szövetséget kötni. Mátyás is felhivatott csatlakozásra. De ez nem bízván a szövetség tagjainak kitartásában és áldozatkészségében, tartózkodott a fölhívást követni. Beatrix útján, nyiltan kifejezte aggodalmait; és kijelentette, hogy csak azon esetre, ha kellő biztosítékokat nyer, indítaná meg Velencze ellen a háborút, amire – úgymond – nézete szerint, soha olyan kedvező alkalom nem kínálkozott mint most. Százezer arany segély fejében kész volt tízezer svájczi gyaloggal és hatezer magyar lovassal Verona és Brescia területén indítani meg a háborút; ha pedig kétszázezeret kapnak, egy másik sereggel hátulról támadni meg a köztársaságot.
De bár igényei a lehető legszerényebbek valának, nem remélhette, hogy ki fognak elégíttetni. Ezért egyidejűleg azt az ajánlatot tette a ferrarai herczegnek, hogy Velenczébe követeket küld béke létesítése végett.
És csakugyan a szövetség tagjai a százezer aranyat sokalták. Alkudozni kezdettek. Hatvanezerrel kínálták. A mely szűkkeblűség nem kevéssé boszantotta Mátyást, ki megjegyzé róluk, hogy «úgy viselik magokat, mint az a fösvény, ki egy forintot áldoz föl egy garas megtakarítása kedvéért». Egyúttal ismételten úgy nyilatkozott, hogy ha elegendő pénzzel látják el, akár százezer fegyverest is állít síkra, és kész életét, trónját koczkáztatni, mert egyszer-mindenkorra meg akar szabadúlni ellenségeitől; de apró vállalatokban nem hajlandó erejét elpazarolni.
Elégűletlensége a felháborodásig fokozódott ezután; mert hónapokon át hiába várakozott Flórencz és Milano követeire, kiknek a szövetség megkötése végett udvarához kellett volna jönniök.
A tárgyalások mindazáltal nem szakadtak meg. Mátyás utóbb Sadoleto Miklós által, a nápolyi király és szövetséges-társai elé új ajánlatot terjesztett. Kész volt pénzsegély nélkűl is megindítani a háborút Velencze ellen, ha a pápa által kiállítandó okiratban fölhatalmaztatik arra, hogy békét köthet a köztársasággal, mihelyt ez visszabocsátja neki azon egész területet, mely egykor a magyar koronához tartozott. A mennyiben pedig erre rá nem állanak, most már igényeit a pénzsegély összegére nézve magasabbra emelte. Az első és második esztendőre két-kétszázezer, a harmadikra egyszázezer forintot követelt; megjegyezvén, hogy ennél a sajátjából sokkal többet áldozna a háború költségeire.
Az alkudozások eredménytelenek maradtak. Mátyás nem lépett a ligába.
És miután azon reménye, hogy az olasz államok segítségével Velenczét megtörheti, eltűnt; nem tartózkodott attól, hogy politikájában merész fordulatot téve, a köztársasághoz fordúljon szövetségi ajánlataival, a melyeknek elfogadása a császár ellen viselt háború folyamára előnyös hatást gyakorolhatott.
Az 1484 tavaszán követeket küldött Velenczébe.
Az előterjesztéseikre adott válasz édes szavakkal hangoztatja ugyan «a változatlan barátság és szeretet érzelmeit», miket a köztársaság Magyarország királya iránt táplál; de a senatus kisiklott mindennemű kötelezettség vállalása elől, és nem volt hajlandó a császárral fennálló jó viszonyát megszakítani.
A következő évben, Bécs megvívása után, Mátyás újabb kísérletet tett, azon föltevésben, hogy, a kivívott nagy eredmények hatása alatt, a köztársaság több előzékenységet fog irányában tanusítani.
Erre annál inkább súlyt helyezett, mert Triest elfoglalását tűzte ki czéljáúl, és jelentékeny haderőt indított ama város megszállására.
September 22-ikén Mátyás követei: Ferencz egri főesperes és Kendi Antal a senatus által fogadtatván, küldetésök első czélja gyanánt Bécs elfoglalásának bejelentését tűntették föl. Míg ugyanis – mondák – ő felsége megelégedett azzal, hogy a többi fejedelmeket levéllel értesítse, a köztársaságoz követeket kívánt e végett küldeni «bizonyos benső jóakarat és szövetség jeléűl», és annak kitűntetése végett, hogy «a halhatatlan köztársaságot minden más állam elébe teszi, barátságát minden más hatalom jóakaratánál többre becsüli».
Ezen hízelgő nyilatkozat után előterjesztették a király kérését, hogy a magyar hadak, melyek a köztársaság területének szomszédságában fognak a császár ellen működni, jóakaratú támogatásban részesűljenek; és engedtessék meg a velenczei területen a szükséges lőporkészletnek beszerzése.
A signoria elég mérsékelt hangon szolott azon örömről, melylyel Bécs elfoglalásának híre eltölté; és udvarias kifejezésekbe burkoltan közölte elutasító válaszát. Fájdalommal szemléli – úgymond – a császár és a magyar király között dúló háborút; mindkét uralkodóhoz régi barátság kötelékei csatolják; és így semleges állást kell elfoglalnia. Ennek következtében arra kéri a királyt, mondjon le kívánatáról, hogy hadainak az átvonulás a velenczei területen megengedtessék; mert ezt nem teheti, nehogy ezáltal a császárt jelentékeny sérelemmel illesse.
És miután a követek legalább a lőpor beszerzésének megengedését újból kérték, ezt is a császár ellen működő hadak részére megtagadta.
Ugyanakkor «tekintettel a magyar hadaknak Friaul felé vonulására», katonai intézkedéseket tett a senatus: a gradiska erősség felszerelését és zsoldosok fogadását határozta el.
Ennek következtében, Székely Jakab Stiriából és Geréb Mátyás bán Horvátországból megindított hadaikkal eljutottak ugyan Tiestig, és a szintén osztrák fennhatóság alatt levő Fiumeig: de ezen városok elfoglalására nem voltak képesek.
A velenczei senatus joggal vehette igénybe a császár követei előtt egyik nyilatkozatában azt az érdemet, hogy a Velenczével szomszédos császári területet a magyar hódítástól ő mentette meg.
Ugyanekkor Olaszország déli részei is fontos események színhelyévé lettek, és magukra vonták Mátyás figyelmét.
IV. Sixtus pápa 1484 augustus 12-ikén bekövetkezett halála után, a genuai származású Cibo János bibornok foglalta el VIII. INCZE név alatt a pápai trónt.
Első feladatául tűzte ki: Olaszország belső békességének helyreállítását. Azonban erre irányuló törekvései meghiusúltak. A belső harczok lángja még nagyobb mérvben kezdett pusztítani mint eddig.
Ferdinánd nápolyi király az új pápánál lépéseket tett, hogy fölmentse őt a hűbéri adótól, melyet a szent-széknek a nápolyi királyok fizetni tartoztak; és a tagadó válasz daczára, vonakodott az adót megfizetni. Miután emellett saját országa papságát önkényesen kivetett adókkal terhelte, az egyházi javadalmak adományozásánál is sokféle visszaéléseket követett el: viszonya a pápához mind feszűltebb lett.
81. VIII. INCZE PÁPA ÉRME.
Ezen helyzetet kizsákmányolták a Ferdinánd erőszakos kormányzatával elégűletlen főurak, kik már előbb fegyvert fogtak ellene, most pedig a szent-székhez fordúltak támogatásért. A fellázadt Aquila és Salerno városok az 1485-ik őszén kitűzték középületeikre a pápai lobogót. VIII. Incze elfogadta hódolatukat, és készületeket tett, hogy sereget küldhessen segítségökre. November 1-én pedig ünnepélyesen kihirdetett egy bullát, melyben az egyház által szenvedett sérelmeket felsorolván, háborút üzen a nápolyi királynak, és mindazokat, kik őt támogatásukban részesítik, egyházi átokkal fenyegeti.
Ferdinánd, ki elszántan készűlt a védelemre, és a flórenczi Mediciek s a milanói Sforzák támogatását ki tudta eszközölni, Mátyáshoz is fordúlt segítségért. Ez tartózkodás nélkűl kijelenté, hogy nejének atyját el nem hagyja, és ha a szükség kívánja, személyesen vezet sereget Nápolyba.
A mióta pedig a november 1-én kibocsátott pápai bullát megkapta, még erélyesebb magatartást követett. Az 1486-ik év januar 29-ik napján, budai palotájába hívatta a főpapokat és főurakat, Velencze és Flórencz követeit. Ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy a nápolyi királyt segíteni fogja.
Fenyegetődzött, hogy a pápának felmondja az engedelmességet, ítéletétől az egyetemes zsinathoz föllebbez; Velenczének pedig, ha a nápolyi király ellen lép föl, háborút üzen.
És martius végén 800 lovast, utóbb pedig 200 lovast és 700 gyalogot küldött Nápolyba.
Egyszersmind befolyásával a portán kieszközőlte, hogy a török császár fenyegető figyelmeztetésével velenczét a nápolyi király ellen való támadástól visszatartotta.
Azonban sem a jó viszony, melyben a törökökhöz állott, sem a feszűltség, mely közte és a pápa között uralkodott, nem tartotta őt vissza attól, hogy mikor a törökök újból Olaszországot és pedig a szent-szék testűletét fenyegették, a veszély elhárítására hatalmát ne érvényesítse.
A nápolyi bonyodalmakat kizsákmányolva, 1486 tavaszán, az Ancona közelében fekvő Osimo városkában lakó tekintélyes condottieri, Boccolino de Guzzino a szent-szék ellen fellázadott, és a helynek urává tudta magát tenni. Előre látván, hogy saját erejével nem soká lesz képes ellenállani, azon kalandos gondolatot vette fejébe, hogy a török császárt hívja segítségűl, és mint ennek helytartója fogja a meghódítandó terűletet kormányozni.
Mátyás, amint erről értesűlt, felajánlotta a pápának segítségét Boccolino leküzdésére. És ő feljogosítva hitte magát később azzal dicsekedni, hogy «egymaga az ő ajánlata elegendő volt a veszély elhárítására; mert a törökök, amint tudomást nyertek afelől, hogy a szent-szék az ő támogatására számíthat, habár hajóhaduk készen állott már, hogy erős sereget szállítson az olasz partokra, támadási szándékuktól rögtön elállottak».
Kevéssel utóbb maga Mátyás mintegy elsajátította Boccolino és a törökök tervét.
Ancona az adriai tenger kikötőhelyei között a legjelentékenyebbek egyike volt. Régtől fogva köztársaságot alkotott, a szent-szék fönnhatósága alatt. Mivel azonban kereskedelme, az ő hatalmasabb versenytársa, a pápával szövetkezett Velencze részéről sokféle megszorításokat szenvedett, a polgárok között elégűletlenség kezdett gyökeret verni. Tekintetök a magyar király felé fordúlt, ki elég erős volt arra, hogy őket a velenczei köztársaság ellen megoltalmazza, egyúttal a törökök részéről szűntelenűl fenyegető veszedelmet is elhárítsa.
Ancona egyik humanista polgára, De Dyonisis Cynthius Ferencz, ki a «koszorús költő» czímet viselé, nyerte a megbízást, hogy fölajánlja Mátyásnak az anconai köztársaság fölött a fennhatóságot és védnökséget.
Ez 1487 tavaszán, ausztriai táborozása alatt kereste föl a királyt, ki örömteljes készséggel fogadta az ajánlatot, és az elvállalt védnökség jelvénye gyanánt a magyar birodalom zászlaját küldötte Ancona városának. Ezt egyszersmind azon kiváltsággal ruházta föl, hogy grófi, lovagi és nemesi rangfokozatokat adományozhasson; kikötvén, hogy az adománylevelek alá az ő, külön e czélra veretett pecsétét függeszsze.
A költő-ügynököt is «hű és érdemes szolgálataiért» dúsan jutalmazta. Buccari tengerparti várost, mely Frángepán Márton halálával a magyar koronára szállott, adományozta neki.
Mindez a szoros titok leple alatt történt, nehogy a velenczei signoria idő előtt megtudja. És épen azért, mivel az alkalmas időpontot kellett bevárni, az anconai senatus csak több hónappal utóbb, a következő év (1488) april első napjaiban, tűzte ki tanácsházának tornyára a magyar zászlót, annak jeléűl, hogy Mátyás fennhatósága alá adta magát.
Ezen váratlan esemény általános meglepetést és megdöbbenést keltett. A pápa, amint arról értesűlt, maga elé hívatta az olasz államok követeit, kik előtt fájdalmas megütközését fejezte ki Mátyás eljárása fölött, melyet a bosszú művének jellemezett. És hozzá intézett íratában is éles szemrehányásokat tett néki.
Mátyás igazoló iratot küldött Rómába, és kérte a pápát, hogy függeszsze föl elhatározását az ő követének megérkezéseig, a ki által – úgymond – nemcsak hódolatát fogja bemutatni, hanem személyét és összes javait is rendelkezésére bocsátani; kinyilatkoztatván, hogy benne legengedelmesebb szolgáját és fiát bírja ő szentsége.
De a phrasisok ezen árjával csak azt akarta elérni, hogy időt nyerjen.