1. sz., január 1.

Full text search

1. sz., január 1.
Az Andrássy-féle jegyzék elsikkasztása miatt, mint annak idején említettük volt, Matelkovics miniszteri titkár és Mihók segédhivatali igazgató ellen fegyelmi vizsgálat indíttatott. Végre kisült, hogy ártatlanok. Most fölmentették őket. Mindjárt akkor mondtuk, hogy a hivatali titok megsértőit a »méltóságos« urak között kellene keresni, nem az alantos közegeknél. Az ám! csakhogy hát ha valami nagy úr kerül »kredóba«, akkor az igazság istenasszonyának kezébe mindjárt belejön a köszvény s a mérőserpenyőt leejti.
A közvéleményt meg jó elámítani az olyan mondásokkal is, hogy bizony a státustitkot alighanem az irodaszolga árulta el: azon legkönnyebb bosszút állni.
*
Egypár nap múlva fogja az igazságügyminiszter betölteni a közjegyzői székeket. A folyamodványok már beérkeztek. Van vagy hat szekér.
Ember tervez – isten végez!
Szegény miniszter, mennyire csalódott! A szívem esik meg rajta!
Azt hitte, hogy most, a választások előtt milyen kapóra jön ezzel a kétszáz zsíros hivatallal lekenyerezni kétszáz darab embert, kinek mindegyikéből lészen majd odahaza befolyásban megizmosodott szószóló, kortes, pártvezér.
De nem az történt.
A kétszáz hivatalra hatezer művelt, tudományos, okos és érdemes egyéniség akadt, akikből ha kétszázat megnyer az »igaz ügynek«, ötezernyolcszázat okvetetlenül maga ellen haragít halálosan.
Legyen hát valaki népszerű miniszter!
*
Lónyairól megint rossz hírek járnak. Legközelebbi születésnapján 76 képviselő díszalbumot szándékozik neki barátsága s hódolata jeléül átnyújtani. Eszerint pártja már 76-ra növekedett. Félünk. Legújabban pedig »Közérdek« című lapot indított meg. Lucus a non lucendo. Legeslegújabban azonban azt a hírt vesszük, nem egészen biztos forrásból, hogy 76 jó barát közül egy igaz barátot keres, aki őt a miniszterségről lebeszélje.
Mégis okos ember hát.
*
Diplomáciai élc. Andrássy gróf a napokban reggel éppen öltözködéshez fogott, midőn Lord Buchanant, az angol nagykövetet jelentik nála. A nagykövetet a diplomáciai szokás szerint nem szabad várakoztatni, mert az egyenesen uralkodója személyét képviseli, de ezúttal a járó-kelő követnek mégis várnia kellett 10 percig, míg külügyminiszterünk elfogadhatta.
– Jó reggel, Mylord – vágta ki magát Andrássy –, nemde ön az angol királyné őfelsége személyét képviseli?
– Úgy van.
– Akkor meg fogja bocsátani, hogy megvárakoztattam, mert a királynét nem tehettem ki annak, hogy pongyolában találjon.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir