RUSZNÁK MIKLÓS

Full text search

RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony!
A parlament az elmúlt év végi hajrában elfogadta a kormánypártok néhány tizednyi szavazatának többségével a privatizációs törvény módosítását. Ennek egyik szakasza azt tartalmazza, hogy a kormány ingyenes állami vagyonhoz juttatja a szövetkezeteket. A törvényt a köztársasági elnök úr nem írta alá, és a visszaküldött törvényt a parlament újra tárgyalja majd a következő hetekben.
Az elképzelések szerint a Tokaj Kereskedőházat is érintenék a változások, ha a törvény újratárgyalása után a kormánypártok megszavaznák azt. Bár több frakció bejelentette, hogy kéri majd az Alkotmánybíróság döntését a törvénnyel kapcsolatban.
Tokaj-Hegyalja az ország nemzeti kincse és vagyona. A Tokaj Kereskedőház az elmúlt két-három évben stabilizálta pénzügyi és gazdasági helyzetét. Tokaj-Hegyalja szőlősgazdáinak egyre növekvő mértékben kiszámítható és megbízható partnere lett. Nagy mértékű integráló tevékenységet is ellát Hegyalja területén a szőlőtermelő gazdák körében. A vállalat jelenlegi vezetése információm szerint mindent megtesz Tokaj-Hegyalja, történelmi borvidékünk hírnevének visszaszerzésére és annak megőrzésére. Az ott végzett munka jó irányba indult el a jelenlegi felállás szerint, és a jövő reményekre jogosítja fel az oly sok áldozatot hozó hegyaljai szőlőtermelőket is, bár a pénzügyi kormányzat mindent megtesz, hogy az adó- és tb-törvényekkel kapcsolatosan a szőlőtermelőket tönkretegye.
Kérdezem ezért miniszter asszonyt, hogy mely szövetkezetek kaphatják meg a hazánk nemzeti kincsét őrző majd csak kétmilliárdos nemzeti vagyonát, és egyáltalán beszéltek-e a kereskedőház dolgozóival, vezetőivel, a szőlősgazdákkal, hogy ők hogyan látják ennek a törvénynek esetleges végrehajtását. Megkérdezték-e azokat, akik élvezői vagy éppen újra szenvedői lesznek ennek az átalakításnak? Várom miniszter asszony válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir