DR. SOÓS GYŐZŐ

Full text search

DR. SOÓS GYŐZŐ
DR. SOÓS GYŐZŐ, a költségvetési és pénzügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény rendelkezése szerint egy évvel ezelőtt az Országgyűlés megalapította a Magyar Televízió Közalapítványt és a Magyar Rádió Közalapítványt. Majd felhatalmazta ezeket, illetve a Hungária Televízió Közalapítványt a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, illetve a Duna Televízió tulajdonosi jogainak gyakorlására.
Ahhoz, hogy a közalapítványok kuratóriumai teljesíteni tudják a médiatörvényben előírt feladataikat, szükségük van megfelelő infrastruktúrára és szakapparátusra. Az alapfeltételeket jórészt sikerült megteremteniük az elmúlt évben, azonban az 1997. évi megnyugtató működésükhöz nem áll rendelkezésükre a szükséges pénzügyi forrás. Ezért a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 84. § (3) bekezdése értelmében, amely lehetővé teszi, hogy a közszolgálati médiumok tulajdonosi jogait gyakorló közalapítványok kuratóriumainak költségvetését az Országgyűlés a kuratóriumok kérelmére a Műsor-szolgáltatási Alap terhére kiegészítse, pótlólagos költségvetési igénnyel fordultak az Országgyűléshez.
A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény értelmében ezen igény összegszerű előterjesztése a költségvetési és pénzügyi bizottság feladata. A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény előírásai szerint ez az összeg nem lehet több, mint legfeljebb az üzembentartási díj éves bevételének 3 százaléka. Forrása azonban minden, a Műsor-szolgáltatási Alapba ezen kívül befolyó bevétel lehet.
A kiegészítő költségvetési támogatásra alapvetően két okból van szükség. Egyrészt a parlamenti politikai pártok számának változása következtében a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény 55. §-a értelmében a kuratóriumok elnökségi tagjainak száma egyenként 2-2 fővel nőtt, és ezzel együtt jelentősen megnövekedtek a működés költségei is. Másrészt az adózási és társadalombiztosítási szabályok változása által olyan nagyságrendű költségterhek merültek fel a kuratóriumok költségvetésében, amelyekre már nem szolgált biztos fedezetül a médiatörvény által biztosított összeg. Ez a három kuratórium esetében együttesen 184 millió forint.
A bizottság megvizsgálta és mérlegelte: a három közalapítvány együttesen 0,5 százalék, vagyis 92 millió forint kiegészítő támogatás iránti igényét, és megalapozottnak tartja azt. Így összességében egyenként mintegy 90 millió forint áll rendelkezésükre ahhoz, hogy finanszírozni tudják működésüket. Ez elegendő forrásul szolgálhat ahhoz, hogy a törvény szerinti kötelezettségeiket teljesítsék.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir