DR. KÁVÁSSY SÁNDOR

Full text search

DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Széles körben elterjedt, hogy 1848. március 15-e Petőfi napja a magyar történetben, ami természetesen igaz is - de nem csak az!
Esetünkre is áll a tétel, hogy messziről jön és messzire megy az élet. Az olyan és hasonló léptékű események, mint március 15-e, nem máról holnapra pattannak ki, mint rügy a fán, és a márciusi forradalomnál is az az igazság, hogy 1790-ig vagy 1825-ig, még a legszűkebb számítás szerint is 1832-36-ig kereshetők vissza a gyökerek; és elhanyagolhatatlan körülmény, hogy amit a pesti utcán kezdtek el, azt Pozsonyban az országgyűlésen Kossuthék fejezték be, amikor megalkották a harmincegy törvényt, amit '48-as alkotmány néven lett szokás emlegetni. Így zárult be a kör, így lett teljes a magyar '48, és került egy táborba - ha nem is súrlódások nélkül - Petőfi népe Kossuth népével, akikre együtt emlékezünk, ha március 15-ét mondunk, illetve március 15-ére gondolunk.
De ha történetesen csak - ezt a "csak"-ot idézőjelben értem - Petőfi napja is volna e jeles nap, akkor is lélekemelő volna, lenne mit ünnepelnünk, lenne mire emlékeznünk, amit ugyanis Petőfiék vittek végbe, csak Horatius szavaival méltányolható, tehát: ércnél maradandóbb, vetekszik a piramisokkal, nem ronthatja le se szél, se eső, se "évek lánca, s a gyors, elsuhanó idő".
És éppen ezért, mert erről van szó, jogosult rámutatnunk, hogy március 15-ét a mondottakon túl legalább még három, sőt négy tekintetben illeti kitüntetett hely a magyar történetben és a magyar nemzeti öntudatban.
Először is és minden más előtt: március 15-e a magyar nemzet születésnapja. Jól ismert, hogy a feudalizmus évszázadaiban nemzetnek csak a nemességet, illetve a kiváltságosokat tekintették. Így, amikor megindult a küzdelem az ország átalakításáért, a régi nemzetfogalom is támadások kereszttüzébe került, egyszersmind - bár kissé feudális ízű terminológiával - harci jelszóként fogalmazták meg a nép nemzetté emelését, illetve az alkotmány sáncai közé való befogadását. "...Sem magas állású, sem boldog mindaddig nem leend Magyarország, míg a népet nem emeljük a nemzet sorába..." "Hunnia minden lakosának a nemzet sorába iktatása" - élet, 9 millió kirekesztése - halál - hangoztatta, illetve fogalmazta meg az alternatívát Széchenyi. Ehhez, tudniillik a nemzetközösségnek a polgári szabadság és jogintézmények alapján történő újjászervezéséhez adták meg a döntő, egyben utolsó lökést a március 15-ei események. Ha tehát van dátum, melyhez joggal köthetjük a modern értelemben vett nemzet létrejöttét, illetve nap, amelyen ünnepelhetjük, az egyedül és kizárólag csak március 15. lehet.
Mindezektől elválaszthatatlanul a magyar szabadság napja is egyben, amennyiben már március 15-én kivívták a sajtó szabadságát, kinyittatták Táncsics börtönajtaját. Az egész megmozdulás vezéreszméje, a felvonulók vezérlőcsillaga is a szabadság eszméje volt. A 12 pont első mondatában is ezt olvassuk: "Legyen béke, szabadság és egyetértés!" Az utolsóban is ott a "szabadság", éspedig így: "Egyenlőség, szabadság, testvériség." A következő napok jogalkotása pedig úgyszólván fáradhatatlan a szabadságjogok osztogatásában. Kanti értelemben is megkezdődik a szabadság; Kant mondja ugyanis, hogy "a szabadság gyakorlati fogalom", amiről viszont Széchenyinek az a megállapítása, hogy "a legfőbb jó, amiben embernek osztályrésze lehet". Eltekintenék ezúttal a részletektől, némi büszkeséggel mégis utalnék rá, hogy a magyar egyetemről szóló, 1848. évi XIX. törvény kimondja az oktatás és a tanulás szabadságát; szabad választást biztosított a hallgatóságnak a tekintetben, hogy "mely tant melyik tanártól kívánja hallgatni", másfelől arra is lehetőséget nyitott, hogy az egyetemi rendes tanárokon kívül meghatározott feltételek mellett más jeles egyének is taníthassanak.
(17.10)
Március 15-től számíthatjuk a polgári parlamentarizmus, a magyar demokrácia kezdeteit is, mert bár az ezzel kapcsolatos törvényeket csak néhány nappal utóbb hozták meg, és az első népképviseleti országgyűlés is csak hónapokkal azután nyílt meg, az országgyűlés reformja és a felelős minisztérium - mai szóval kormány - március 15. követelései között is ott szerepelt, és a tizenkét pontba is belekerült.
Március 15. végül a magyar szolidaritás, a nemzeti hűség és a nemzeti egység napja. Ez lehet a századokon túl is és ma is érvényes üzenete a katonás rövidséggel, spártai tömörséggel fogalmazott tizenkettedik pontnak, amely egyetlen szóból áll, és csak annyit mond: Unió. A nemzetegységet az 1848. évi VII. törvény is említi. Így tehát mint ma is aktuális üzenet, minden betűjét naggyal írva: NEMZETEGYSÉG. Abban az értelemben, ahogy legjobbjaink értették, ahogy, mondjuk, híres Psalmusában Dsida Jenő írta, illetve mondaná, ha most ő szólhatna helyettem. Idézem: "...s ki eddig mondtam: ember!/ most azt mondom: magyar!/ És háromszor kiáltom/ és holtomig kiáltom:/ magyar, magyar, magyar!" ..."Hunyjon ki két szemem világa,/ mikor nem rád tekint,/ népem, te szent, te kárhozott, te drága!"
Helyesen állapítja meg Ady, amikor ezt írja ismert verskezdő sorában: "Márciusi Nap,/ nagy a te hatalmad!" - Így igaz. Nemzedékek merítettek erőt március példájából, '48 eszméiből. 1848 márciusa mélyen szállt a magyar nép lelkébe, és mint ki nem apadó forrás, táplálta a hazafiság, a szabadság és a demokrácia nagy eszményeit. Ma is legélőbb és legmozgósítóbb hagyományunk, mely minden magyar szívet megdobogtat, minden magyart összefog és egybegyűjt, bárhol, bármely sarkán éljen is a világnak. Nem merő véletlen, hogy 1972. március 15-e volt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az a nap, melyen a legbátrabbak farkasszemet néztek a diktatúrával, és ki merték jelenteni, hogy nem kérnek sem a szovjet megszállásból, sem a magyar kollaboránsokból. (Az elnök felé fordulva:) Egyetlen mondat, elnök úr, hadd fejezzem be!
Hiszek márciusban, eszméinek életrevalóságában, hiszem, hogy híre, emlékezete fennmarad, és ide is kiterjesztve a szó erejét és hatalmát, Horatiustól vett szavakkal: "Hű unokák ajkain egyre nő,/mindig frissen, amíg a nagy Capitolium/lépcsőjére a pap lép, meg a néma szűz." - Tehát mindörökké, amíg magyarok lesznek a Földön.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir