DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Tisztelt Ünnepi Ülés! 150 éves a forradalom; korát meghazudtolóan friss és fiatalos, mert eszméit szabadságról, nemzetről, hazáról magunkénak érezzük.
Most itt, mai utolsó megszólalóként nem kívánok ragaszkodni az ünnepség megszokott rituáléjához, nem március 15-e történelmi jelentőségéről szeretnék szólni, inkább arról, hogy március 15-e - s minden, amit jelent - nekem személyes ügy. Nem pusztán azért, mert a magyar politika s magára adó politikus 1848 óta csak '48-hoz mérheti magát, még akkor is, ha - mint az elmúlt évtizedekben sokan - megkerülik, megcsonkítják, meghamisítják, de akkor is, ha kisajátítják, vagy csak egyszerűen ürügynek tekintik, hogy a megszokott, naponta elmondott beszédüket megismételjék.
Személyes ügyem március 15-e, mert egy szabadelvű demokrata számára ősforrás, s az én gondolkodásomnak is meghatározójává vált.
Mikor egy évvel a második világháború vége után megszülettem, az emberek jelentős része hitte, a dolgok nehezén már túlvagyunk. Még ismerték a Horthy-korszak önámítását, hogy "Csonkamagyarország nem ország, egész Magyarország mennyország". Még emlékezhettek a '48-ról szóló beszédekre, amelyek szabadságról alig, de nemzetről, hazáról annál többet szóltak.
(17.40)
És ha körülnéztek, akkor azt kellett látniuk, hogy a haza romokban hever, a nemzet lelkileg és fizikailag szétzilált, és a szabadságba idegen egyenruhák keverednek.
Kétéves sem voltam, amikor 1848 centenáriumát ünnepelték. A 100. évforduló válasz akart lenni a korábbi hazugságokra; de attól még, hogy ennek szánták, nem kevésbé lett hamis, mint amit tagadni akart. Már ekkor és az azután következő években a forradalmat és szabadságharcot az uralkodó és elnyomott osztályok harcának epizódjaként kezelték. A hatalmat éppen kisajátító Kommunista Párt azt zengte, hogy általa 1848 ideálja megvalósult. Ezt hallottam kisiskolásként a Kossuth és Petőfi rádióban, később egyebek közt a Kossuth, Petőfi és Táncsics Tsz-ekről szóló tudósításokban, mintha ezek az emberek a szocializmus hírnökei lettek volna. Az országban idegen csapatok állomásoztak, önkényuralom volt, és én azt tanultam, hogy a '48-as függetlenség eszméi diadalmaskodtak, a nép szabad, '48 örököseié a hatalom, és lobogónk Petőfi.
A Horthy-korszakban '28-tól ünneppé tették március 15-ét, de csak a maguk módján értelmezett nemzeti és nem a szabadságértékek előtt tisztelegtek. Szobrot emeltek Kossuthnak, noha a '48-as érdekegyeztetésből, demokráciaeszményből semmit nem akartak megvalósítani. Rákosiék igazi viszonyát március 15-éhez nem Kossuth és Petőfi prekommunistává varázslása mutatta meg, hanem az, hogy eltörölték mint ünnepnapot, mert valójában sem nemzet, sem szabadság nem kellett nekik.
Tízévesen, 1956-ban értettem, hogy október 23-án '48 jegyében született a 12 pont. Sokáig emlékeztem, hogy Kádár azt ígérte, visszaadja az ünnepet - s láttam, újra eltörölte. Évről évre megrendezték a hivatalos ceremóniát a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél, noha a Petőfire jellemző kritikai hang tizedéért már bárkit elhallgattattak.
Felnőtt fejjel, a '70-es évek elején már nem a brutális elnyomással, hanem a kusza hazugság agyrémével éltem együtt. Úgy hívták: Forradalmi Ifjúsági Napok. E zagyvaságban, hogy ne az legyen '48, ami, összekeverték azt a '19-es kommünnel meg a második világháború végével. Azoknak viszont, akik önmagát '48-at akarták ünnepelni és a létező szocializmust szembesítették a több mint százéves 12 ponttal, kemény büntetés jutott. A rendszer - finoman szólva - nem szerette az ilyesmit, mint ahogy azokat sem, akik '48-at '56-tal és nem '19-cel akarták összekötni. Nem voltam egyedül, amikor úgy éreztem: itt hazudnak; a függést függetlenségnek mondják, a politikai elnyomást szabadságnak, és egyebek között március 15-ét is csak mindezek fedezésére használják. A hazudozás korában az ember kereste az őszinteséget, kereste a tisztesség támpontjait - így lett nekem '48 több, mint történelmi esemény.
'48 számomra az őszinteség pillanata, mert őszinte volt, amikor azt mondta, amit gondolt, és mindent, amit gondolt, ki is mondott. Őszinte volt szándékaiban és kiállásában, őszinte volt a szabadság tiszteletében és a nemzet iránt érzett felelősségében. Őszinte volt a beszédben; a forradalmat nem mondta ellenforradalomnak, az elnyomást nem nevezte szabadságnak, a nemzetet nem tartotta fajnak. '48 számomra ma is az a pillanat, amikor a politikában az érzelmi és a racionális azonosulás összeforrhatott. Őszintesége adta meg az embereknek azt az érzést, hogy azonosak lehetnek önmagukkal.
Itt a 150. évforduló, és egyúttal e parlamenti ciklus egyik legutolsó felszólalójaként érdemes kimondani: sokáig sokan hitték korábban, hogy ha hiszünk egy Istenben, hiszünk egy hazában, hiszünk Magyarország feltámadásában, akkor itt lesz a földi mennyország. Tévedtek. Sokan sokáig hitték: ha a világ proletárjai egyesülnek, ha a múltat végképp eltörlik, s nemzetközivé lesz a világ, akkor itt lesz a Kánaán. Ők is tévedtek. Személyes sorsomnak is része az a fordulat, amely megváltást remélt, ha kivonulnak a szovjet csapatok, ha megteremtjük a demokrácia intézményeit. A megváltás nem érkezett meg, csak a lehetőség és a felelősség, amellyel a '48-as eszmék képviselői is szembe találták magukat a forradalom győzelme után.
Ennek jegyében legyen ennek az országnak a gondjaival, bajaival őszintén szembenéző, ugyanakkor magában bízó társadalma. Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza! (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
