DR. KONTRÁT KÁROLY

Full text search

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Sok, a rendvédelmi szerveknél szolgáló ember hitt 2002 tavaszán a szocialisták propagandamondatainak. Szerették volna azt gondolni, hogy Medgyessy Péter ígéretei, amelyekre a szavát adta - „kiemelt béremelést nyújtunk a rendőröknek, jelentős létszámemeléssel megerősítjük a lakosság biztonságát közvetlenül védelmező rendőrkapitányságokat” -, igaznak bizonyulnak.
Több mint másfél évvel a kormányváltás után egyértelmű a rendőrök, a határőrök, a tűzoltók, a polgári védelmisek csalódottsága, kiábrándultsága. A polgári kormány idején a rendvédelmi dolgozók biztosak lehettek abban, hogy illetményük kiszámítható módon minden évben jelentősen emelkedni fog. Az életpályamodellnek köszönhetően tapasztalhatták, hogy lakáskörülményeik javulnak, anyagi helyzetük egyre biztonságosabbá válik.
Manapság sajnos más a helyzet. A rendvédelmiek ma már inkább hisznek a saját tapasztalataiknak, mint Medgyessy Péternek vagy Lamperth Mónikának. A legfrissebb hírek szerint a Független Rendőr Szakszervezet nem ért egyet a Belügyminisztérium bérpolitikájával. A hivatásos állomány 44 százalékának csökkent a reálbére 2003-ban, és a belügyi vezetés nem is kívánja kompenzálni az emberek fizetéscsökkenését, a mintegy 5,1 milliárd forintot.
A közalkalmazotti szférában sem rózsás a helyzet; 2004-ben ők sem számíthatnak semmiféle reálértékben vett illetményemelésre. A szakszervezet szerint akik tavaly nem kapták meg az 50 százalékos bérfejlesztést, azok idén sem kapnak semmit. A rendőrök számára elfogadhatatlan, hogy a teljes személyi állomány 56 százalékát semmilyen bérfejlesztés nem érinti ebben az évben, s ezáltal reálbércsökkenéssel számolhatnak. A szocialisták pedig a kormánnyal egyetértésben mondtak nemet a köztisztviselői és közalkalmazotti illetményalap emeléséről szóló fideszes módosító indítványokra itt, a tisztelt Ház falai között.
Tisztelt Miniszter Asszony! Látják-e, érzik-e, hogy 2003-hoz hasonlóan 2004 is a rendvédelmi, rendészeti dolgozók bérharcának éve lesz? Miért van az, hogy a belügyi dolgozók illetményalapja a szocialista kormány idején egyetlen fillérrel sem emelkedett? Mit kíván tenni miniszter asszony annak érdekében, hogy az ágazatban szolgáló emberek ne azt érezzék, hogy a hivatásos állományúak számítanak a szocialista kormány mostohagyerekeinek?
Miniszter Asszony! Ön miért szavazott nemmel a hivatásos állományúak illetményalapjának emeléséről szóló módosító indítványokra? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir