DR. SZANYI TIBOR

Full text search

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Kezdeném hátulról, és lehet, hogy akkor bele fogunk férni az időbe. Például azt lehet tenni - és egyben köszönöm is a kérdését -, hogy ilyen parlamenti párbeszédben is néhány érvvel tisztázzuk, hogy vajon milyen áremelkedéseket jelenthet a kenyér tekintetében a búzaárak emelése vagy emelkedése.
(16.10)
Én jelzem, hogy a jelenlegi árkörülmények közepette nagyon-nagyon, majdnem azt mondom, hogy elhanyagolható, tehát egy számjegyű áremelkedés lehet a kenyér árában az, amit a gabonának az ára indokol. Habár azt gyorsan hozzá kell tenni, hogy a pillanatnyi tőzsdei jelzések és a tőzsdei átlagárak, sőt hozzáteszem, a minden egyes felhasználó termelő által kötött hosszú távú szerződések azért általában normál mederben tartják az éppen konkrét árakat. Tehát a tőzsdei jegyzések pillanatnyi állapota rossz tanácsadó, noha ezeket elsősorban spekulatív indokok szokták előállítani.
Ami pedig azt a kérdését illeti, hogy tervezünk-e exportkorlátozást, ez nemcsak a mi szuverén döntésünk, hiszen ezeregy szállal kapcsolódunk különböző nemzetközi szervezetekhez. Az exportkorlátozás a legkevésbé preferált eszközök közé szokott tartozni, ehhez sem az Európai Unióval való viszonyunk, sem pedig a Világkereskedelmi Szervezetben betöltött szerepünk igazából nem ad kellő talajt.
Viszont ott már inkább tudunk segíteni, hogy csökkentjük a gabonaimportra nehezedő vámnyomást, azaz a vámok részleges, teljes vagy időbeli eltörlését a kormány fontolóra veheti. Ez ügyben egyébként a vámtarifa-bizottság felé a tárca vezetése már korábban megtette a szükséges lépéseket; nyilvánvalóan a vámtarifa-bizottság többszereplős, tehát nemcsak az FVM az, amelyik ebben szerepet játszik.
Ami pedig a termékpálya-bizottságot illeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), itt szeretném elmondani, hogy ők maguk is viszonylag nyugodtnak tartják a helyzetet, noha emelt árak vannak, de nem volt olyan helyzet, ami alapján ennek most össze kellett ülnie.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir