BABÁK MIHÁLY

Full text search

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Vojnik Mária képviselő asszony szakmai vitára vonatkozó megjegyzése indított felszólalásra, hozzászólásra. Ugyanis úgy gondolom, meg kell kérdeznem mély tisztelettel, hogy melyik szakmára gondolt. Tudniillik az egészségügyi szolgáltatás nem pusztán orvostechnikai kérdés. Gógl Árpád miniszter úr nagyon helyesen mondta, holott ő orvos, hogy most nem elsősorban a szakmára kell gondolni, akik nagyon becsületesen és jól dolgoznak, sőt kiváló szakemberek vannak az egészségügyben.
Tisztelt Képviselő Asszony! Amikor annak idején, húsz évvel ezelőtt a Stadtwerkét, a városüzemeltetést tanulmányoztam Németországban, még akkor Nyugat-Németországban, ott megtapasztaltam azt, hogy közgazdász volt az igazgató, aki vezette a kórházat, és az orvosok gyógyítottak. Nos, ezért szeretném önnek elmondani azt, hogy ott már akkor, húsz évvel ezelőtt nagyon fontos volt a finanszírozás és a közgazdasági szemlélet. Tehát, tisztelt képviselő asszony, úgy gondolom, hogy szakmapolitikai kérdést kell folytatni ebben a kérdésben, amiben, úgy gondolom, a közgazdaságtannak és a közgazdasági ismereteknek, a finanszírozásnak kőkemény jelentősége van. Ebben, azt hiszem, nem különbözünk véleményben.
Tehát még egyszer: nem a tulajdonformától függ az egészségügyi szolgáltatás, maradjunk ennyiben. Az ott dolgozóktól és fizetségétől, a szolgáltatás forrása pedig, tehát hogy mivel fizetik, a finanszírozástól függ. Tehát Gógl miniszter úr nagyon helyesen mondta, hogy nagyon sok mindent meg kell lépni ahhoz, hogy privatizáljuk majd negyedik lépésként. Sora van mindennek, mint a rétesevésnek; rendbe kell tenni a szerkezetet, a finanszírozást, a biztonságot, a biztosító jogait, a dolgozók jogait és lehet privatizálni. A privatizálást önök úgy állítják be, mint egy mentsvárat és egy végső megoldást.
Nos itt van az a pont, ahol mi ütközünk akár politikailag, akár szakmailag. Nem oldja meg ez a privatizáció, sőt mi több, úgy vélem némi sandasággal, mi valami másról beszélünk. Arról, hogy itt vakprivatizáció induljon el - vagyonszerzés. És akkor én nem fogom biztosítottként magam biztonságban érezni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Arról szól a történet, hogy a biztosított megkapja-e a szolgáltatást vagy sem, és megkap-e mindent, ami neki jár. És erről önök nem beszélnek. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir