ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Emlékezéspolitikáról, az emlékezés kultúrájáról a XX. századi események kapcsán egyre gyakrabban van szó. Találkozhattunk ezzel a mai nap során is. Viszont történelemtanárként és egy nemzeti radikális párt képviselőjeként csak azt tudom mondani, hogy ezt az emlékezéskultúrát ki kellene terjeszteni a korábbi évszázadokra is.
Igaz ez, ha megfogadjuk azt a régi bölcsességet, azt a szólást, amely szerint aki nem becsüli, nem tiszteli a múltját és őseit, hőseit elfelejti, az a jövőjét sem érdemli. Becsüljük-e a múltunkat? Becsüljük-e halottainkat? Hogyan mérhetjük ezt le? Szép szavakon túl van-e ennek valamiféle egzakt mérőeszköze? Szerintem igen. Forduljunk nyugodtan Széchenyi Istvánhoz. Mert mit is mondott a legnagyobb magyar ezzel kapcsolatosan? Azt mondta: „ha tudni akarod, hogy egy nép mennyire becsüli a múltját, akkor nézd meg a temetőjét”. Ilyen jelképes temető a muhi emlékhely is.
A történeti háttér a legtöbb ember számára jól ismert. Súlyos történelmi tanulságokat, igazságokat is hordoz. 1241 tavaszán, amikor a Batu kán vezette tatár-mongol hadak betörtek a Kárpát-medencébe, akkor pontosan egy besenyő származású ember, Tomaj nembeli Dénes nádor volt az, aki az orosz kapunál, a Vereckei-hágónál megpróbálta feltartóztatni a mongol hadat. Nagyon jó történelmi fricska ez azok számára, akik a magyarságot tulajdonképpen genetikailag egyfajta kirekesztő népnek tekintik. Ugyanis itt a bizonyíték: Magyarországon a király utáni második ember bizony besenyő származású ember volt. Igaz, életét is adta ezért az országért.
Ott a másik tanulság: hiába fordult IV. Béla király az úgynevezett művelt Nyugathoz - erről is volt szó, azt hiszem, a mai napon más történeti vonatkozásokat tekintve -, a művelt Nyugat, a római császár, a pápa, vagy éppen a francia király nem segített Magyarországnak. Ennek lett aztán az eredménye 1241. április 11-e, a gyászos emlékű muhi csata, ahol a király mintegy 65 ezer fős serege elvérzett, és maga IV. Béla is alig menekült meg. Sőt, IV. Béla királyt Babenbergi Frigyes osztrák uralkodó magához is csalogatta hainburgi várába, ahol kifosztotta, arra kényszerítette, hogy három nyugat-magyarországi megyét átadjon a számára. Szóval, nagyon galád, aljas módon kihasználta Magyarország szorult helyzetét.
Azt kell mondanom, hogy ez a muhi emlékhely a magyar történelem és a magyar nemzet egyik óriási tragédiájának a megszentelt helyszínén emelt jelképes temető. Tudjuk jól, hogy 1241-42-ben a Kárpát-medence lakosságának, a magyarságnak körülbelül a fele elpusztult. Olyan történeti folyamatokat, olyan demográfiai folyamatokat nyitott aztán meg a mongol pusztítás, amit a magyarság soha többé nem tudott kiheverni. Tér nyílott majd a vlah betelepülők számára Dél-Erdélyben, ez pedig hellyel-közzel, akár azt is mondhatjuk, megalapozta Trianont.
Ha megnézzük ezt az emlékhelyet, lesújtó kép tárul elénk. 1991-ben építették meg a kétszeres Kossuth-díjas, Ybl-díjas, Prima Primissima-díjas Vadász György tervei alapján. Mintegy 2,5 hektáros területen terül el egyébként. Viszont az állam ennek gondozásáról lemondott. A gondozást átadta Muhinak, ennek a kis, 500 lelkes településnek, amely, úgy néz ki, elég nehezen birkózik meg ezzel a feladattal. Szégyenletes módon a megyei önkormányzat vagy éppen a megyei kormánymegbízott egymásra mutogat ebben az ügyben, egymásra próbálják hárítani a felelősséget, mondván, hogy semelyiküknek nincs köze a muhi emlékhely gyalázatos sorsához, illetve mostani állapotához A fakeresztek dőlnek ki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), megy tönkre minden, omladozik az emlékmű.
Azt kérem, hogy mihamarabb beavatkozás legyen, mert az állapotok méltatlanok. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
