VI. SZÍN.
Itt ég ki mécsem, itt alszik ki most,
Mely, míg ki nem húnyt, Henriknek világolt.
Oh Henrik, inkább rettegem bukásod’,
Mint hogy e testtől lelkem válni fog!
Mily sok barátot kapcsolék tehozzád,
A kik szerettek, vagy remegtek engem;
Most, hogy bukom, hull a szivós kapocs,
S Henrik hanyatlik, gőgös York szilárdul:
A nap felé nem száll-e a szunyograj!
S nem kél-e most föl Henrik ellene?
Oh! Phaëtonnak hogyha nem hagyod
Fékezni, Phoebus! tűzláng lovaid’,
Égő kocsidtól meg nem gyúl a föld;
S Henrik, ha mint király uralkodol,
Ősöd- s atyádként, a kik talpalatnyit
Se tágitának a Yorkház elől:
Mint nyári légraj soh’se rajzik ez;
Én s tizezer más e sujtott hazában
Özvegyeinkre gyászt mi nem hagyunk,
S te békén ülnél trónodon maig.
Nem enyhe lég növeli-é a gazt?
S rablót merészszé nem lágyság tesz-é?
Panaszom hiú, gyógyíthatlan sebem.
Nincs merre futnom, sem erőm futásra!
Ádáz az ellen, nincs ott irgalom,
S irgalmat attól nem is érdemeltem.
Már lég nyomult halálos sebeimbe,
S a sok kifolyt vér bágyadttá teszen.
Warwick, Rikhárd, York s többiek ti, jertek!
Atyáitok’ én, ti engem öljetek meg. | (Elájul.) |
Urak, pihenjünk; nyugtot ád szerencsénk,
S harcz boruját felváltja békearcz.
Egy had üzi a vérszomjú királynét,
Ki elragada Henriket, király bár,
Mint bősz szelektől feldagadt vitorla
Teherhajót űz árviz ellenébe.
De vaj, urak, velök futott-e Clifford?
Nem! lehetetlen, hogy ő menekült:
Mert, bár szemébe kell itt mondanom,
Öcséd Rikhárd a sírnak eljegyezte,
S akárhol is van, halva ő bizonynyal.
(Clifford nyög és meghal.) |
Mely lélek vőn itt ily nehéz bucsút?
Élet s halál válása e nyögés.
Nézzük, ki az?
S minthogy megszűnt a harcz,
Ellen, barát: enyhén bánjunk vele.
Vond vissza e szót! Clifford ez, kinek
Nem volt elég, hogy a galyat levágta,
Rutlandot, a ki lombot hajta épen:
Gyilkos vasát ő a gyökérre sujtá,
Melyből a gyöngéd hajtás sarjada:
Atyánkat értem, a fejdelmi Yorkot.
York kapujáról levegyük atyátok
Fejét, hová azt Clifford tűzte fel,
S helyette ottan függjön az övé:
Szeget szeggel kell most megtorlanunk.
Hozzátok errébb házunk e kuvikját,
Ki csak halált huhog vala nekünk:
Most a halál elfojtja rémszavát
S fenyegetve nem szól baljós nyelve többet.
(Kisérők előre hozzák a holttestet.) |
Ugy gondolom, nincs már eszméleten.
Isméred-é, szólj, Clifford! szavamat?
Sötét halálárny födi élte fényét,
Nem lát s beszédünk’ ő nem hallja már.
Oh hallaná bár! s hallja is talán,
S e tettetés csak csel, hogy kikerülje
A keserű gúnyt, melylyel egykoron
Holtában ő halmozta el atyánk’.
Ha azt hiszed, csipős szóval boszantsd.
Clifford! kegyelmet kérj és ne találj.
Clifford! vezérelj s czélt ne érj soha.
Clifford! koholj mentséget vétkidért.
Míg vétkidért mi vad kínt koholunk.
Yorkot szeretted, s én vagyok fia.
Mint te öcsénken, rajtad könyörűlök.
Hol van, ki védjen, Margit hadnagyod?
Clifford! gunyolnak: mért nem szitkozódol?
Mi? egy szitok se? A világ ebűl áll,
Ha ellnünk már nincs egy szitka sem.
Ez mondja, meghalt! – és lelkemre! jobbom’
– Ha két órányi éltet adna néki,
Körömszakadtig gúnyt űznöm belőle –
Tüstént levágnám, s omló véribe
Fulasztanám a gazt, kinek se York,
Se ifjú Rutland szomját el nem oltá!
De halva van. Le a lator fejét,
Atyátokénak tüzzétek helyére.
Londonba mostan diadalmenetben,
Megkoronázni Angolhon királyát.
Frank földre kél majd Warwick onnan által
És Bona hölgyet nődül kéri meg.
Igy fűzöd össze a két államot,
S ne félj e frigyben, hogy, a mint reméli,
A szétüzött ellen meg’ talpra kél,
Mert bár csípésök már nem árt sokat,
Boszantva dongnak majd füled körül.
A koronázást nézem meg előbb,
Aztán Bretagneba áthajózom, és ha
Edvárd kivánja, nászát megkötöm.
A mint hiszed, jó Warwick, úgy legyen:
Mert trónomat válladra épitem,
És semmi ügybe nem kapok, hahogy
Nem bírom a te javaló tanácsod’.
Mától, Rikhárd, légy Gloster herczege,
Te György, Clarencé. Warwick, mint magunk,
Intézze utját öntetszéseként.
Clarencé én, legyen György Glosteré:
A glosteri czím nagyon baljóslatú.
Eh! mily bohó megjegyzés ez, Rikhárd!
Csak légy te Gloster! – Fel Londonba most,
Birtokba venni méltóságainkat. | (Mind el.) |
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir