ÖTÖDIK JELENET
(betör - néhány udvornikok visszatartják).
Gyilkoljatok meg, hogyha sírva kell az
Ajtó előtt itt az igazságnak el-
Aludni, amíg bébocsájtatik.
Meg kell ezennel tudnom, hogy mi lelt,
Melinda -
Félre! Félre! eresszetek!
(Kiszalad. Az asszonyok követik.)
Hurcoljatok hát sírba engem is! (El akar menni.)
Maradj! (Int az udvornikoknak, kik eltávoznak.)
Hová ragadott indulatod?
Mi lelte húgomat? miért szalad
Előlem el - mint atyját, úgy szeret.
És mégis elfut -
Nem tudod, miért? (Szünet.) Tehát miért kéredzkedél be hozzám?
Ni, szinte elfelejtem - Istenem!
Ez? mi ez?
Követség -
Micsoda követség?
Oh, jaj jaj! az eszem
Mint éjtszakáim, felzavarva van
A környülállások boldogtalan
Örvényin. (Hirtelen.) Óráim kiszabva vannak!
Csak egy szavadba fog kerülni és az
Irtóztatón megindult sors golyóbisa
Más jobb nyomon fog hengeredni el. -
Tekéntsd magad - tekéntsd országodat -
Miért?
Hogy azt még kérdezed! - Kezem
Reszketve tészem össze.
Talán
Miattam? - én nem reszketek.
De én
Országodért: te reszkess éltedért.
Mit? éltemért? Tán nem vagyok királyné?
Légy hát azoknak anyja, is kik engem
Hozzád bocsájtottak -
Kik?
(megütközik).
Kik? - kik a
Hazaszabadító névvel bélyegezték
Meg magokat.
Undokság!
Úgy hittem ez-
Előtt csak egy órával én is ezt: de
Kik már azólta elérték volna a
Célt, várakoznak kérésemre.
Pártos!
Az nem vagyok; mert itt nem állanék.
Oh, töltsd be kéréseket, és egyről egyig
A lábaidnál láthatod.
Mi kérést?
(letérdepel).
Nézd - így fogok beszélni. Nem vagyok
Magyar, tehát nem is gondolhatod,
Hogy részrehajlás vagy haszon beszél
Belőlem: oh add vissza híveidnek
Azt, mit elraboltál -
Balgatag!
A nyúgodalmat, békességet és
Az életen való gyönyörködést -
A volt vagyont, a testi-lelki meg-
Elégedést, fazékok mellől a
Fát, ételekből a húst és ágyokból a
Szalmát -
Hah!
Mert biz ezt raboltad el,
S od'adtad a saját hazádbéli
Udvornikidnak.
(felkapja a levelet - erősen megnézvén Mikhált -
ismét visszaveti. Csendesebben).
Állj fel és beszélj.
Mint ember emberhez.
(feláll).
De jobban is
Megmondhatom: Te ok nélkül bocsátád
El hivataljaikból a magyar
Alattvalóidat s tiéidet tevéd
Helyekbe - és lerontatád az ősi
Szép várakat s od'adtad a tulajdon
Felekzetednek.
(szünet után félutálattal).
Oh, nem ösmered
Te a magyart még!
Sőt igen: sem a meg-
Bántást, sem a jótéteményt soha
El nem felejti a magyar - de főkép
Felekzetednek.
(fellobban).
Ősz ember, kik a
Békételenkedők?
Meg akarsz ijeszteni. -
Pedig tekéntesz ősz hajszálaimra.
S ha arra én tekéntni nem fogok? -
(megdöbben).
Úgy - elbeszélem, mért őszült meg így:
Itt van az előljáró beszéd -
(Áradó könnyeit törölgeti.)
No már
Jó éjtszakát szivem végnyúgodalma! -
Nem hinni látszol s tántoríthatatlan
Megállni, mint minden kevély eszű.
Úgy?
Ez lopá el tőlünk mindenünket.
Nem volt utolsó a bojóthi faj
Spanyol hazámban, és pajzsunkon a
Taréjos egyfejű sast esmeré
Régtől sok ellenség. Már férfiak
Valánk öcsémmel, amidőn anyánknak
Született ez a Melinda. Szép
Volt, mint az erkölcs. Akkor szült nekem
Is egy fiat feleségem. - Oh ti szép
Napok! ti édes éjtszakák! - Ehol
Jövének egyszer a mohádik, és
A maurusok hatalma a spanyol
Földön megént egészen eltenyészett'.
Minden csak azt kiáltá: "A mohádik! - -
Nem messze vannak a mohádik!" - Én
Szunnyadtam és - de hátha csak mese?
Mondá az én nehezen hívő öcsém.
Igy egyszer egy boldogtalan éjtszaka
Elvette mindenünket - nemzetünket -
Barátjainkat - ős Bojóthot és (elfojtódik)
Egyetlenegy fiamat, reményemet,
Lelkemnek egy gyönyörűségét, virágzó
Ifjú korában. Boldogok szülőink,
Kik már előre elköltöztek! - A
Hajam kitépve, futottam a halál
Elől, mivel Simon megölt fiamnak a
Testével oldalam mellett futott.
Nem akarta eltemetni, mert soha
Sem hitte, hogy meghalt: de ah! midőn
Melinda elfáradván, jajgatott
A test felett - midőn erőtlenül
Én ott feküdtem és ő gödröt ásott -
Ember! ledőlsz - erősödj!
Majd - igen.
(Tenyerével mázolgatván legörgő könnyeit.)
Fájdalma meghaladta a saját
Fájdalmamat, - kezével véste a
Sírt, mintha csak maga akart volna abba
Belé feküdni. Igy talála ott
Bennünket egy magyar, ki Elmerik
Királynak a spanyol Constantiát
Vivő követségéhez tartozott -
Kunrád, a nagyúrnak édesapja.
Alig tudták Simont felvonni onnét -
Fájdalma meghaladta a saját
Fájdalmamat! s én azt mostan neki
Hálaadatlansággal... -
(belevág szavába). Egyike
A pártosoknak!
Hát ki mondta azt? - - -Szegény öcsém! én voltam árulód! -
Fedezd fel őket!
Hallgatásra tettem
Le esküvésemet.
Hát mégis egy
Az összeesküdtek közűl - ?
Fiam
Sírjára esküszöm, hogy nem vagyok.
De ők mohón kívántak bánni a
Dologgal és - Melinda volt eszemben -
Kértem, hogy addig csak halasztanák,
Míg nem beszéllenék veled: hanem
Meg kelle esküdnöm, hogy egyikét
Sem árulom közűlök el -
Oktalan!Első hited mindég királyodé.
Udvornik! (Udvornik belép.) Őrizetet! -
Tüstént Simon
Bán elfogattasson.
(Udvornik, beszólítván őrzőket, elsiet.)
Ha meg találják
Ezt látni -
Lássák és irtózzanak -
Vigyétek!
Engem? asszony!
Esztelen!
Nem fogsz talán csak átkozódni, hogy
Az éltemet kivánom őrzeni?
Öcséd kivallja majd, (gúnyolva) mivelhogy ő
Nem esküdött meg. Ah így megcsalatva
Saját teremtményemtől - a magyar
Se tette volna ezt... Vigyétek!
(néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén: visszaveti).
Ősz
Fejem! - ily gyalázat - oh Simon!
Hisz' őtet
Átkozhatod -
(magát rendbe szedvén).
Fiamnak sírja mellett
Fájdalma meghaladta a saját
Fájdalmamat. Jó éjtszakát! Te nagy
Sorsodban elvakult, kevély eszű,
Reszkess szerencsédtől - jó éjtszakát.
(Az őrizet közt ellézeng.)
(merően néz utána).
Reszkessek a szerencsémtől? miért?
Gertrudis a szerencsétől legyen
Reszketni kénytelen? -
(bejön).
A nagyúr.
(döbög).
Ne még - ! -
Jöjjön.
(Udvornik el.)
Szerencsémtől - - ?
(Kinéz az ablakon.)
Vitézi módra méssz
Le szép nap! Ah, hol ily halál? Eredj,
Eredj! utól nem érlek - én csak asszony
Vagyok.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir