Arany János: A DISMAL MOCSÁROK TAVA
Mitől a hű, meleg szív rettegett;
És elszökött a Dismal tómocsárra,
Hol, bolygó tűz világítván utára,
Egész mélységes éjszakán |
Evez fehérlő csónakán. |
S meghallom csónakát a tó vizén;
Soká élünk együtt, szerelmesen; -
Cipruslomb közzé rejtem kedvesem,
Midőn közelget a halál |
S hallatszik dobogása már." |
Ösvénye vad, szúrós helyen vezet,
Keresztül egybeszőtt-font bokrokon,
Zsombék között, gazos mocsárokon,
Hol vizikígyók ezre költ, |
Hol ember nem járt azelőtt. |
Pillája ha talán elszenderül,
Ott hajtja le fejét a szunnyadó,
Ahol mérges könnyet sir a bogyó,
Melynek lecsöppent harmata |
Húsát kirágta éjszaka. |
Fülébe a csörgőkigyó sziszeg,
Igy szunnyad ottan, mig fel nem riad:
"Mikor látom meg a ködös tavat?
Oh! vajmikor látom", kiált, |
"Szerelmesem kis csónakát?" |
Futkosva játszik síma tűkörén.
"Légy idvez" ugymond "kedvesem világa!"
És a viszonzó part nevén kiáltja
Sok ízben és sok éjen át |
A sirlakó hideg leányt; |
Melyen a csendes tó mélyére száll,
Messze, messze követvén a lidércet.
Most szél támadt, az ég felhős, sötét lett:
A csónak és csónakosa |
Nem jött többé vissza soha! |
Most is, ha e mocsár mellett tanyáz,
Lidérc-fénynél, borongós éjfelen
Sajkás legényt s a hű leányt jelen,
Dismal ködös hullámin át |
Hajtván fehérlő csónakát. |
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir