Csokonai Vitéz Mihály: IFJÚSÁG S SZERELEM
Szép kellemed végre
Még mivé lészen?
Ah, ah, megbánod még,
Hogy elvontad mindég
Mástól egészen.
Oly, mint egy szép virág
Természetébe:
Mezei és paraszt
Ha nem míveli azt
Ámor kertjébe.
Vélvén, hogy így nem jut
A bú markába:
S elélvén tavasszát,
Látja vak hibáját,
De már hijjába.
Vadászként az élő
Prédát kíséri,
S annyi baja után
Rá sem ügyel osztán,
Mikor eléri.
Ki ha megfogja is,
Kincs gyanánt tartja,
Nyájaskodik véle
S arany ketrecébe
Cúkorral tartja.
A magad vesztedre,
Gondolatiddal:
Gyorsan fut az idő
S soha vissza nem jő
Víg napjaiddal.
Ebb' a szabadságba
Élek én éppen.
S egy íly nyugvás mit ér,
Kin öröm nélkűl vér
Szívünk eképpen?
S a nagyravágyás se
Bántson tégedet.
Búsúlsz, ha elveszted,
Ha megvan, nem leled
Bennek kedvedet.
Mely szerelemért ég,
Lelkünk táplálja,
Egyebet szélvészbe,
De ezt csendességbe
S vígan találja.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir