Szenci Molnár Albert: LVI. ZSOLTÁR
Könyörgése Dávidnak az megszabadításért.
Kegyelmezz meg nékem, én Istenem,
Mert az ember igen kerget engem,
Nagy hatalommal támad ellenem,
Hogy engem elejthessen.
Sok ellenségim háborgatnak szörnyen, |
Úr Isten, én illyen nagy félelmemben
Benned reménségem.
Én az Úr Istenben dicsekedem,
Szent igéjében nem kételkedem,
Mit tehetne az ember énnékem,
Azmelly kerget engemet?
Visszafordítják az én beszédemet, |
Hogy nékem szerezzenek veszedelmet,
Csak gonoszt gondolnak.
Énellenem ők öszvejárulnak,
Hogy megkapjanak, azon forgódnak,
És életemtől megfoszthassanak,
Ez minden ő szándékok,
Az gonoszságban nagy ő bizodalmok, |
De ha, Uram, haragod esik rajtok,
Őket mind levered.
Minden futásimat megemlíted,
Könnyhullatásim tömlődben szeded,
Az te lajistromodban följedzed
Minden én ínségemet.
Midőn hozzád nyújtom könyörgésemet, |
Velem vagy, és te megtartasz engemet,
Kegyelmes Istenem.
Úr Isten, fölségedet dicsérem,
És szent igédet nagynak böcsüllem,
Áldom az Urat, míg lesz életem,
Bízván ő beszédében.
Reménségemet vetem az Istenben, |
Azért félelmem senkitől nem leszen,
Ki árthatna nékem?
Fogadásom tartja azt énnékem,
Hogy jóvoltodért neved dicsérjem,
Mert kegyelmessen megmentéd lelkem
Az halál köteléből.
És lábaimat megtartád eséstől, |
Az élők világosságán, és szentől
Járjak teelőtted.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir