Jankovich ezredes február 5-i jelentése.
Jankovich ezredes február 5-i jelentése.
Február 5-én Jankovich ezredes az alábbi érdekes jelentést terjesztette elő a kat. ker. parancsnokságnak, amelyből világosan kitűnik, hogy az ő csapatainál is szinte egy csapásra ütött ki a legféktelenebb bolsevizmus: „Jelentem, hogy a helybeli csapatok és csendőrség bizalmi férfiainak kiküldöttsége ma délelőtt előttem megjelenvén, egy memorandumot hozott magával és annak két pontjára vonatkozólag követelték a hadosztályparancsnokságtól az ebbeli parancsok megváltoztatását. Azon felszólításomnak, hogy a memorandumot tanulmányozás és egyes pontoknak esetleges elintézése, valamint annak felterjesztése céljából itt átnyújtsák, eleget tenni hajlandók nem voltak és dacára annak, hogy őket a szolgálati út betartására a Hüm. 2162/eln. 5. sz. rendelet értelmében kioktattam, kijelentették, hogy ők azt nem átolvasás végett hozták ide, hanem, hogy bejelentsék, hogy annak tartalmát személyesen fogják a hadügyminiszternél Budapesten keresztülvinni.* (Sic!)
Lehet, hogy Böhm „elvtárs” és meghittebb környezete ezeket a jelenségeket egészen természeteseknek találta, de egy valóban katonásan érző és gondolkozó embernek még most is arcába szökik a vér, ha ezeket a hallatlanul merész fegyelemellenes dolgokat olvassa.
„A két szóban forgó pont közül az egyik szerint az elrendelt napi 5 órai foglalkozási időnek (beleértve a kétszeri névsorolvasást és az elméleti oktatást) 1 órára való leszállítását (!) és további 2 óra alatt a szociális tanokról való felvilágosítást követelték. Azt a kijelentésemet, hogy a foglalkozás az elrendelt módozatok szerint egyáltalában nem terhes, tudomásul venni nem voltak hajlandók, és újból hangoztatták, hogy ez a hókuszpókusz teljesen felesleges. (!)
„Azon érvelésemre, hogy a munkásoknak is napi 8 órát kell dolgozniok, azzal feleltek, hogy a katonák már a háború alatt eleget dolgoztak és így a munkából most már napi 1 óra is elegendő. A további pont az elrendelt 9 órai takarodó visszavonását követelte azzal az indokolással, hogy ez a katonai szabadság teljesen felesleges korlátozását jelenti és a katonákat szórakozásukban zavarja. Válaszomra, hogy az előfordult sajnálatos eseményekből kifolyólag (lövöldözések, duhajkodások, csendháborítások és egy nő tettleges bántalmazása), valamint a fennálló statáriumra való tekintettel (a polgároknak 7 órakor otthon kell lenniök) parancsomat csak akkor vonhatnám vissza, ha ebbeli felterjesztésemre elöljáró parancsnokságomtól utasítást kapok. Egyben azon álláspontomnak adtam kifejezést, hogy szükségesnek tartom, hogy a rend fenntartásában a katonák is példával járjanak elöl. Egyébként 9 órán túl való kimaradás századparancsnoki engedéllyel bármikor és bárkinek lehetséges. A küldöttség erre megjegyezte, hogy az elöljáró parancsnokság döntése erre nézve felesleges, mert ők a hadosztályparancsnokság ezen parancsát a bizalmi gyűlésen már úgyis hatályon kívül helyezték.* Erre kijelentettem, hogy a döntés beérkeztéig rendeletemet fenntartom és az eszmecsere folytatását velük beszüntetem, mire a küldöttek közül az egyik fenyegető hangon azon kijelentést tette, hogy fenti válaszomat is bejelenti a hadügyminiszternek, mit én helyesléssel tudomásul vettem.
Hát nem hallatlan vakmerőség ez?
„A hadosztályparancsnokság ezen és más, az itteni csapatok fegyelmi viszonyait jellemző tünetek után sürgős orvoslás nélkül nincs abban a helyzetben, hogy a bányavidék közbiztonságáért adott esetben felelhessen. További komplikációk kikerülése végett javaslom, az 5-én délben már Budapestre utazott Galvacs és orosz köztársasági katonák és köztársasági hadsereg kötelékéből való azonnal elbocsátását és a 10. gyalogezred századainak és géppuskás osztagának egy más vidékre való mielőbbi elhelyezését és helyettük ide olyan megbízható egységek küldessenek, hol a bizalmi rendszer a hadügyminisztérium által elrendelt keretekben működik.” (Op. 36/5.sz.)
A kért áthelyezés rövidesen meg is történt, de ez nem sokat lendített a bajon, mert „a kérdéses század a kerületi parancsnokságnak az áthelyezésre vonatkozó 2716/eln. számú rendeletének teljesítését néhány rendbontó ember, különösen Galvacs bizalmi férfi tanácsára azzal tagadta meg, hogy rájuk itt nagy feladat vár, így többek között a helybeli határrendőrségnek a forradalmi eszméknek megfelelően való átszervezése. Csak tisztjeik rábeszélésének engedve határozták el, hogy ma délután 6 helyett holnap reggel rakodnak be és indulnak; végre a tisztek és a legénység jobb érzése győzedelmeskedett és a rendbontók határozata ellenére a legénység elhatározta, hogy a parancsot teljesíti.”
Ezután a hadosztályparancsnokság előző napi jelentését következőleg egészíti ki: „Bizalmi értesülések szerint a helybeli munkástanács azért keres az itteni karhatalmi alakulások bizalmi férfiaival érintkezést és azért tart együttes gyűléseket, hogy megvalósítsa azt a tervet, mely a bányaigazgatóság elmozdítását célozza és azután a bányák igazgatását átvegye. Hírek szerint a bányászok ezen terv megvalósulása esetén átvennék a zsidóság lakásait, kiket ultimátummal kényszerítenének a város elhagyására.* (37/13. op. sz.)”.Egy másik jelentésében Jankovich ezredes ezeket mondja: „A bizalmi ülés folyamán, eltekintve a tisztek elleni általános állásfoglalástól, az ittlevő székelyek lettek hevesen megtámadva; gyalázták jelenlegi elvi álláspontjukat és felszólították őket tisztjeik eltávolítására. A székelyek ugyanis rendes foglalkozást tartanak és tisztjeiket becsülik. A történtek kapcsán a székelyek f. hó 4-én megjelentek a hadosztályparancsnokságnál és Salgótarjánból azonnali eltávolításukat kérték; egyébként a véres összeütközést a 10. ezred embereivel kikerülhetetlennek látják. Ez irányban az intézkedés megtétetett. A hadosztályparancsnokság nem zárkózhatik el a fenti és más egyéb számos észlelete és benyomása alapján azon nézettől, hogy a bizalmi férfiak nemesen értelmezett hivatása szájhősök és lelkiismeretlen félművelt néptribunok által helyenként egy nem kívánt irányban vezettetik. Egy-egy ember bomlasztó hatása egész alosztályokra van bomlasztó hatással. Az egri 10. ezred röviddel ezelőtt Egerben még naponta rendesen kivonult és gyakorlatozott, ma pedig a belső anarchia útján van, tisztjeit terrorizálja, kötelességét alig végzi. Ha a bizalmi férfi a felsőbb parancsok kritizálására és visszautasítására, ha az ország teljesítő képességét messze túlhaladó követelmények kizsarolására bíztatja a legénységet és parancsnokai és tisztjei ellen szítja a hangulatot, akkor ellensége a szociális eszméknek, végeredményben a közrendet és biztonságot ássa alá és az ország jövőjét és a forradalom vívmányait veszélyezteti. A bizalmi férfiak legyenek idősebb, becsült, komoly emberek, ne frivol, az egyszerűbb nép hangulatát és jóhiszeműségét kihasználó egyének, tegyenek mindent a legénység érdekében, de ne foglalják le a legénység bizalmát benső érdekek részére és ne riasszák el a tisztikart a szociális átalakulás nehéz perceiben a háborúban vele összeforrt legénységtől.*
Tulajdonképpen ez volt tehát az a nagy feladat, amire Galvacsék fentebb céloztak, de nyíltan megmondani még sem találták tanácsosnak.
Mily óriási az ellentét a bizalmi rendszer célja és feladata tekintetében e sorokban megnyilatkozó jóhiszeműség és ideális felfogás és a valóságban fokról-fokra már a kiállhatatlanságig süllyedt, rothadt, undok állapotok között.
„A hangulat Salgótarjánban a 10. ezred bizalmi férfiai és a január 28-án itt megjelent főbizalmiak szereplése óta lényegesen rosszabbodott.* A helybeli munkástanáccsal együtt a katonai vezetés és intézkedések ezen testületek által való átvételét hangoztatják. Az itteni munkásság egy része hajlik a kommunizmushoz; a januári események nem tekinthetők befejezetteknek; egy velük teljesen szolidáris katonaság a bányák és a környék rendjét biztosítani nem fogja. A székelyek elleni hangulatkeltés csak erre vezethető vissza. A hadosztályparancsnokság kötelességének tartja ezen viszonyokra az elöljárók és illetékes parancsnokságok figyelmét felhívni és a parancsnokság zavartalan munkáját biztosító szükséges intézkedések megtételét kérni.” (Op. 36/5. sz.)
Ez is egyik biztos jele annak, hogy a csapatok züllését és bomlását okozó kóros tüneteket Budapestről, a központból mesterségesen szították és irányították a főbizalmiak útján.
Az intézkedés, mint alább látni fogjuk, hamarosan meg is történt. „A legmagasabb illetékes köröknek” (értsd alatta a Kun, Böhm-Pogány-triumvirátust) úgy látszik, sehogy sem tetszett a 40. hadosztály parancsnokának az ő ideális, modern szellemükkel és felfogásukkal merően ellentétes ósdi és elavult álláspontja és így annak távoznia kellett Salgótarjánból.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
