3. III. Henrik második hadjárata Magyarország ellen 1043-ban.
3. III. Henrik második hadjárata Magyarország ellen 1043-ban.
Abban a meggyőződésben, hogy a magyarokat végérvényesen mégis csak a Dunántúl győzheti le, mivel ott volt a királyság súlypontja: Esztergom, mint az ország egyházi és Székesfehérvár, mint annak politikai fővárosa, – Henrik az 1043. évre elhatározott hadjáratát ide tervezte s erre nézve nagyszabású előkészületeket is tett. Nagy hajóhadat gyűjtött össze, hogy annak segítségével nagyszámú seregét kifogástalanul elláthassa; azonkívül tudván azt, hogy a Dunától délre a várak és erődítések egész láncolatával kell majd megküzdenie, mindenféle ostromlógépeket szerkesztetett. Ilyenformán kellően felkészülve, a német sereg 1043. augusztus elején, irányát Mosonyon át Győrnek vevén, elindult Magyarország megtámadására.
Aba nem volt elkészülve a hadjáratra; nem is igen intézkedett nagyobbszámú sereg összegyűjtése iránt, miután utolsó percig bízott a béke létrejövetelében, csak midőn dolgavégezetlenül hazafelé indult követeitől megtudta, hogy a német sereg nyomban utánuk szintén elindult Regensburgból, szedett össze hamarjában legalább annyi erőt, hogy a mosonyi kaput és a Rábca-vonalnak Kapuvár és Abda között fekvő erődítéseit megszállhassa, maga pedig az ezután fenmaradt, nem valami túlnagy erővel, mint főtartalékkal, Győr tájékán a Rába jobb partján állott fel. Közben azonban a német sereg roppant nagy számáról hírt vévén, elhatározta, hogy bármily áron, de békét köt Henrikkel. Amidőn követei a német tábor elé értek, az ostromgépek már fel voltak állítva a rábcai védőművek ellen.
Henrik, úgy látszik, nem volt kellőleg tájékozva Aba készületlenségéről s miután látta, hogy a magyarok kiváló erődítései miatt a Rábcán és a Rábán való átkelést csak igen nagy áldozatok árán erőszakolhatná ki, most már hajlandóvá vált a békére, mely a következő feltételek mellett meg is köttetett: Aba esküvel ígérte, hogy András napig, vagyis 1043. november 30-ig hazabocsátja az 1042-iki hadjáratban elhurcolt német foglyokat, azokért pedig, akiket haza nem küldhet, kellő kárpótlást fizet; visszaadja azt a Duna és Morva menti területet, amelyet Németország az 1030. évi békekötéskor Istvánnak átengedett;* visszaadja özvegy Gizella királynénak mindazokat a javakat, amelyek őt István rendelkezései értelmében megillették s végül hadikárpótlás fejében fizet 400 talentum aranyat (vagyis mai érték szerint kb. 300.000 aranykoronát) s ugyanannyi értékes öltözetet (palástot). A béke biztosítására még 7 kezes szolgált, akiket a németek választottak a magyarok sorából. Ezzel szemben Henrik elismerte Abát királynak.*
Lásd a 23. oldalon.
Annales Altahenses majores az 1043. évhez. – Kézai II. 2. – Thuróczy II. 37.
Ezek után Henrik szeptember elején visszafordult, birtokba vette az átengedett területet, amelyből az Ostmark elé* még egy Markot formált, de a két Mark rövid idő múlva eggyé olvadt. Ez volt legfontosabb és egészen a legújabb korig kiható következménye ennek a békekötésnek és Henrik már tisztán csak azért is a diadal érzetével térhetett vissza országába s aztán nemsokára Besançonban rokonával, poitoui Ágnessel, Aquitánia hercegének leányával egybekelt.
Magyarországra ellenben lesujtók és lealázók voltak az Aba által elfogadott feltételek s így nem csoda, hogy ennek a békekötésnek hamarosan igen szomorú következményei lettek, amint az a Bécsi Képes Krónika (II. 45.) alábbi szavaiból kitűnik: „Aba király a békekötés által biztonságban érezvén magát, dölyfös és kegyetlen lett a magyarok iránt. Elvül kimondotta, hogy minden közös legyen az urak és a szolgák között és amellett az eskűvel nem sokat törődött. Megvetvén országa előkelőit, parasztok és nemtelenek társaságát kereste. A magyar nemesek, nem akarván ezt elviselni és zsarnokságán is megbotránkozva, összeesküdtek ellene, hogy megöljék. De a cinkosok egyike felfedezte a királynak a gyilkos tervet, mire ő ellenségeit elfogatta és minden bírói ítélet nélkül kivégeztette, ami aztán nagy bajt hozott fejére. “
Többi krónikáink kiegészítő feljegyzéseiből* megtudjuk továbbá, hogy Aba mintegy 50 nemest, akikre gyanuja volt, a tanácskozás színe alatt Csanádra hívta, ahol 1044. március 7.-étől április 22.-ig tartózkodott. Mikor együtt voltak, fegyveresei körülfogták a házat és valamennyit agyonverték, még annyi időt sem adva nekik, hogy bűneiket meggyónják és Istennel kibéküljenek. Ezért Gellért püspök vonakodott husvét vasárnapján szokás szerint a koronát a király fejére tenni, hanem e helyett azt dörögte a szószékről Aba felé: „Te e napon semmi bocsánatot nem érdemelsz s miután Krisztusért meghalni kész vagyok, megjósolom neked jövendődet. Harmadszor föltámad ellened a boszú kardja és elveszi tőled az országot, amelyet csalárdul szereztél!“ És ezt Aba némán tűrte; nem bántotta, mert nem merte bántani a vesztét jósló püspököt.*
Kézai 64. – Thuróczy II. 37. – Bécsi Képes Krónika 41–42. – Vita S. Gerhardi 17.
Vita S.Gerhardi, 17. – Kézai, II. 2. – Thuróczy, II. 37.
Gellért jóslata hamar beteljesedett. A történtek után az egyházi és világi urak közt általános lett az óhajtás, hogy inkább Péter jöjjön vissza, aki még sem volt oly kegyetlen velük szemben. Ezért igen sokan, kivált a legyilkoltak rokonai s mindazok, akik a zsarnok boszújától életüket féltették, Németországba menekültek és Henriket Péter visszahelyezésére ösztönözték. Miután Aba úgysem teljesítette a békekötéssel vállalt összes feltételeket, amennyiben sem az összes foglyokat nem küldte vissza, sem a hadisarcot nem fizette meg és a felvetett eszme egyébként is beillett az ő terveinek keretébe, Henrik hamarosan ráállt a jótanácsra, s új háborúra készült Magyarország ellen, remélve, hogy azt mégis csak sikerül majd hatalma alá hajtani.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
){kind=link}