Irinyi.

Full text search

Irinyi.

IRINYI.
Szatmár vármegye ősnemes családja, mely már IV. Lásztótól 1278-ban kapott királyi adományt Iriny birtokra, a hol ma is virágzik. A család első ismert őse: László Vid, ki IV. László alatt, 1278-ban Stilfriednél, az Ottokár elleni háborúban, Ottokárt levágta, egyik fiát pedig elfogta, a miért Iriny szatmármegyei birtokot kapta és az alább leírt czímert. Tagjai közül András 1596-ban főjegyző, – Ferencz, 1600-ban szolgabíró, – György, 1633-ban szolgabíró, – László, 1635-ben szolgabíró, – Zsigmond 1694-ben szolgabíró, – Imre, 1724-ben főszolgabíró, – István, 1734-ben főszolgabíró, – Antal 1765-ben főszolgabíró volt a vármegyében. – Bertalan 48-as honvéd 591dandárparancsnok. – Csaba kir. itélő táblai biró. Ma élő tagjai Tamás, István, Csaba, Aurél, Szabolcs, ifj. Csaba.
Czímer: kékben, zöld alapon álló, vörös ruhás, hermelinnel bélelt palástot viselő, mellén aranycsillaggal díszített koronás férfi, jobbjában jogart tart. Ennek jobbján zöld atillás, vörös nadrágos, sárga csizmás, párducz-kaczagányos, fekete-tollas kucsmás, aranyövös magyar vitéz, jobbjában görbe kardot, baljában vasláncz végét tartja, melynek másik vége az első alak lábához látszik kovácsolva lenni. Sisakdísz: a paizsbeli magyar vitéz növekvően, balját csípőjén nyugtatja. Takarók: vörös-ezüst.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me